63 fiatal tehetséges művészt és tudóst támogat 20 millió forinttal a MOL Alapítvány 

  • Kihirdették a MOL Tehetségtámogató Program művészet-tudomány kategóriájának győzteseit

A MOL Tehetségtámogató Program az idei tanévben összesen 20 millió forinttal segíti a 10-23 év közötti tehetséges művész- és kutatójelöltek pályafutását. Országszerte 63 fiatal pályázó és csapataik nyertek támogatást, köztük ifjú zenészek, táncosok, vizuális alkotók, előadóművészek, a matematika és a természettudományok mellett az informatika és a csillagászat fiatal művelői, kutatói. Legtöbben zeneművészeti területről nyújtottak be pályázatot, hiszen egy hangszer megvásárlása komoly befektetés egy átlagjövedelemmel rendelkező család számára. A fiatal tehetségek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást.

2021-ben összesen 275 pályázat érkezett be a Tehetségtámogató Program művészet és tudomány kategóriáiban, a megpályázott összeg pedig több mint hatszorosa volt a rendelkezésre álló keretnek. A szakértő zsűri értékelése után a pályázatot kiíró MOL Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy összesen 63 fiatal nyeri el a pályázati támogatást. A 10-18 éves korosztály legeredményesebb képviselői összesen 15 millió Ft támogatásban részesültek, míg a 19-23 éves, korábban már alapítványi támogatást elnyert fiatalok a Klasszis kategóriában összesen 5 millió Ft-ra pályázhattak.

A zsűri tagjai idén Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója, Pázmány Karolina Ágnes vizuálisnevelés–tanár, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezető-helyettese és Pertis Szabolcs matematika–fizika szakos tanár, népzenész voltak. Elsődleges bírálati szempontjuk a pályázók eddigi eredményessége és jelenlegi igényük indokoltsága volt. Legtöbben zeneművészeti területről nyújtottak be pályázatot, hiszen egy hangszer megvásárlása komoly befektetés egy átlagjövedelemmel rendelkező család számára. A fiatal tehetségek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást.

A 18 év alatti kategóriában 53 fiatal és csapataik nyerték el a támogatást összesen 15 millió forint értékben. Művészet kategóriában ifjú zenészek, táncosok, vizuális alkotók és előadóművészek nyertek támogatást, míg a tudományos területen a matematika és a természettudományok mellett az informatika és a csillagászat fiatal művelői is sikerrel pályáztak, egyéni vagy csoportos kategóriában. A 16 éves Varga Nadin Geresdlakról például számtalan zeneszerzőverseny nyertese, műveit már koncerttermekben is bemutatták, míg az improvizációt fejlesztő Orff-módszert is alkalmazó Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola ütőszenekara a beilleszkedési nehézséggel küzdő fiatalok közösségformálására is komoly hangsúlyt fektet. A MOL Tehetségtámogató program egyik legfiatalabb támogatottja a robotika területén jeleskedő, 11 éves valkói Ferencz Csaba, aki az MVM Edison Junior versenyén automata pókháló leszedő és poroló eszközével első díjat nyert. A tánc világából a Krepsz Anna – Krepsz Ákos néptáncos testvérpár tíz éve táncol együtt, elhivatott felkészültségüket és produkciójukat a Gyermek Néptáncosok Országos Szólótánc Versenyén 2021-ben a zsűri fődíjjal és két különdíjjal jutalmazta.

Fotó (balról jobbra): Varga Nadin, Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola ütőszenekara, Ferencz Csaba, Krepsz Anna – Krepsz Ákos

A 18. életévüket már betöltött fiatalok között a Klasszis kategóriában tízen kaptak összesen 5 millió forint támogatást. Közöttük például Kovács Boldizsár ütőhangszeres, aki immár a New York-i Juilliard School első éves, nyitott és kísérletező szemléletű hallgatója, vagy Balog Nella elhivatott csellista, aki számos nemzetközti elismeréssel büszkélkedhet, és akit egy mestervonó beszerzésében segít a támogatás. A tudomány világából Tusnády Simon ifjú kutató a biológián kívül matematikából és kémiából is jeleskedik, jelenleg a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának kitűnő eredményű hallgatója és TDK kutatásán dolgozik.

Fotó (balról jobbra): Kovács Boldizsár, Balog Nella, Tusnády Simon

A MOL közhasznú alapítványán keresztül 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket; eddig több mint 3000 művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatal fejlődését segítette. A támogatottak teljes listája a MOL Alapítvány honlapján érhető el: 

https://molalapitvany.hu/tamogatott/2020-21-muveszet-tudomany

www.molalapitvany.hu

- bdpst24.hu

Check Also

Az Our Last Night 9 év után visszatér Budapestre!

Budapestre jön az Ed Sheeran-t és Olivia Rodrigot is játszó post-hardcore zenekar Október 5-én a …