NEHÉZ IDŐSZAK ELŐTT ÁLLUNK

  • 25.000 üveg Béres Csepp az egészségügyben dolgozóknak

A koronavírus-járvány okozta megpróbáltatások közepette a Béres Gyógyszergyár az egészségügyi dolgozók támogatására 25.000 üveg Béres Cseppet adományozott. A járvány 5. hullámában az egészségügyben dolgozókra ismét emberfeletti fizikai és lelki megpróbáltatások várnak. A 44 millió forint értékű gyógyszeradománnyal a Béres őket támogatja.

Az egészséget támogató készítményeket dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke dr. Takács Péternek, az Országos Kórházi Főigazgatóság alap- és szakellátásért felelős főigazgató-helyettesének adta át január 13-án Budapesten.

Lassan már két éve, hogy rendkívüli erőfeszítések közepette kell, hogy éljünk, de vannak, akikre különösen nagy teher hárul, akiknek odaadó, áldozatkész munkájára mindannyiunknak fokozott szüksége van.

Az adomány átadásán dr. Béres József kiemelte, hogy ebben a küzdelmes időszakban kötelességünk, hogy lehetőségeink szerint mindent megtegyünk egymás érdekében. „Több évtizedes tudás és tapasztalat birtokában bátran mondhatjuk, hogy a betegségekkel szemben kiemelten fontos a megelőzés, amelyhez hathatós támogatást nyújt adományunk.”

jobbról-balra:

Dr. Takács Péter alap- és szakkellátásért felelős főigazgató-helyettes, Országos Kórházi Főigazgatóság,

Dr. Béres József elnök, Béres Gyógyszergyár Zrt.,

Béres Klára elnök, Béres Alapítvány

Dr. Ralovich Zsolt főigazgató,  Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

Dr. Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság alap- és szakellátásért felelős főigazgató-helyettese köszönetét fejezte ki az adományért, valamint elmondta, hogy a Béres Csepp az egész magyar társadalomban a betegségmegelőzés szimbólumává vált és jól szimbolizálja azt a szorgalmat, kitartást és leleményességet, amit Béres József szellemisége is megtestesített. Hozzátette: a felajánlás azért is jelentős, mivel az egészségügyi dolgozók egészségének megőrzése egyúttal a mi egészségünk védelmének is a záloga, különösen a jelenlegi időszakban.

Az adomány a budapesti centrumkórházak és a megyei kórházak COVID-betegek ellátásában résztvevő részlegei között kerül szétosztásra. Az adomány eljuttatását a kórházak számára az Országos Kórházi Főigazgatóság koordinálja.

- bdpst24.hu

Check Also

A hazai kkv-ket segíti az eMAG és a VOSZ stratégiai megállapodása

Külföldi nyitásban és az online kereskedelmi fejlődésben segíti a hazai kkv-ket az eMAG és a …