FRISSS!!!
Home / Galéria / Hymnus 177

Hymnus 177

  • 06.13., vasárnap, 19.30
  • Várkert Bazár, Öntőház udvar

Három ünnep, három összművészeti koncert. A Várkert Bazár a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával igazi csemegékkel készül 2021 nyarára. Az ódon történelmi falak között – miközben a felejthetetlen panorámában gyönyörködünk – a kiváló akusztika segítségével felemelő és szórakoztató nyáresték várnak az érdeklődőkre.

A költészet és a zene kéz a kézben jár. Egy versnek is van zenéje, arról pedig érintőlegesen sem lenne egyszerű röviden beszélni, hogy mennyi zenét inspirált valamilyen költemény. Az első koncert témája országunk nemzeti éneke lesz, amelynek szövegét és dallamát minden magyar tudja, ha álmából ébresztik is fel.

1844 tavaszán tizenhárom pályamű érkezett a Kölcsey Ferenc Hymnusának megzenésítésére kiírt pályázatra. A zsűri június 15-én hirdette ki az eredményt, amelynek értelmében az „Itt az írás forgassátok, / Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázat beküldője, Erkel Ferenc került ki győztesen. A Himnusz igen hamar nemzeti imádságunkkávált anélkül, hogy hivatalossá tették volna – erre a lépésre tulajdonképpen csak 1989-ben került sor, amikor bekerült az alkotmányba.

A történeti részről ennyit kedvcsinálóként, hiszen a Várkert Bazár Öntőház udvarán Nyáry Krisztián irodalomtörténész, irodalmár vezeti be a közönséget a Himnusz kalandos keletkezéstörténetébe úgy, ahogyan az irodalomkönyvekből kimaradt, Kölcsey költeményén kívül pedig a kor számos más versével is megismerkedhetünk Mohai Tamás színművésznek köszönhetően. A másik főszerep természetesen a zenéé, és nemcsak a Himnuszé: Erkel és kora, valamint a 20. század elejének gazdag zenei termése, Kodály és Dohnányi legnépszerűbb zenekari művei szólalnak meg. Erkel Hunyadi Lászlójának híres „La Grange-áriáját” a Kossuth-díjas Sümegi Eszter szólaltatja meg, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara élén az est karmestere a szintén Kossuth-díjas Kovács János. Ha az idő is kedvez, akkor a magyar nép zivataros századairól egy forró nyári estén emlékezhetünk meg.

Közreműködők:

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Vezényel: Kovács János, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester

Közreműködik:
Sümegi Eszter Kossuth-díjas operaénekesnő,
Mohai Tamás – színművész,

Az est házigazdája: Nyáry Krisztián – író, irodalmár

Műsor:

Liszt: Szózat és Himnusz – fantázia zenekarra, S. 353
Erkel: Hunyadi László – Szilágyi Erzsébet áriája a második felvonásból („La Grange-ária”)
Kodály: Marosszéki táncok
Dohnányi: Szimfonikus percek

Ajánlott cikk

Kilenc jelöléssel fordul a döntőbe a Toxikoma film

Kilenc kategóriában is jelölték Herendi Gábor új filmjét, a Szabó Győző önéletrajzi ihletésű könyvéből készült …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás