FRISSS!!!
Home / Galéria / Dzsungellé alakul Budapest belvárosa

Dzsungellé alakul Budapest belvárosa

Különleges küldetést kap a Dob utca egyik legnagyobb tűzfala

Idén tavasszal Budapest is csatlakozott azon városok közé, amelyek a Converse City Forests kampányával színesebbé teszik a világot. A kampány során a márka olyan különleges, kreatív és jelentőségteljes tematikájú tűzfalfestmények megvalósításához járul hozzá, melyek mindegyikének saját története van.

A City Forests névre hallgató kezdeményezés közel harminc országban van jelen, ahol a márka kreatív szervezetekkel karöltve készít egyedi tematikájú tűzfalfestményeket. A festmények segítségével olyan fontos ügyekre hívják fel a figyelmet, mint az esélyegyenlőség, melynek tematikáját többek közt Varsóban és Belgrádban is feldolgozták. A perui tűzfalfestményen a hagyományok és a multikulturalizmus jelenik meg, míg Sydney-ben a környezetvédelem került a középpontba.

Idén tavasszal pedig már Budapesten a világ szeme: az ominózus festmény ez év június közepétől a Dob utca egyik legnagyobb tűzfalát díszíti majd. A tűzfalfestéssel foglalkozó vállalat, a Neopaint Works alkotói csoport már meg is kezdte a munkálatokat, hogy valódi dzsungellé alakítsa Budapest belvárosának szívét. A korábban lehangolóan szürke tűzfalat ugyanis egy hatalmas, színpompás dzsungelt idéző festmény díszíti majd, mely egyben a kampány egyik fő üzenetét is tükrözni fogja: „Döntsd le az akadályokat és mutasd meg valódi színeidet”.

A különleges grafika ezen felül azonban még sok más meglepetést is tartogat a számunka. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan szépül meg a Dob utca, kövesd figyelemmel a Converse Magyarország Instagram oldalát és figyeld meg hogyan változik át napról napra valódi városi dzsungellé a belváros.

Ajánlott cikk

Elérte legmagasabb pontját Újlipótváros új lakóparkja, a Duna Pearl

A főváros pesti oldalának legnépszerűbb kerületrészén, a tizenharmadik kerület Újlipótváros területén elkészült a szerkezete az …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás