FRISSS!!!
Home / Galéria / AutoWallis: Közel háromszoros, 1,5 milliárd forintos EBITDA az első negyedévben

AutoWallis: Közel háromszoros, 1,5 milliárd forintos EBITDA az első negyedévben

Árbevételének 142 százalékos, EBITDA-jának 188 százalékos bővüléséről számolt be az AutoWallis első negyedéves vezetőségi jelentésében. A tőzsde autós vállalatának nagy- és kiskereskedelmi üzletága a koronavírus-járvány harmadik hullámának kedvezőtlen hatásai ellenére egyaránt jelentős növekedést mutatott. A 2019-ben közzétett stratégiában meghatározott célokat meghaladó mértékű növekedés a tavaly végrehajtott tranzakcióknak és az organikus fejlődésnek egyaránt köszönhető.

Dinamikusan növekvő működési hatékonyság mellett közel két és félszeresére, 48,7 milliárd forintra növelte árbevételét az AutoWallis Nyrt. 2021 első negyedévében a tavalyi első negyedévvel összehasonlítva. A bővülés mértéke különösen annak fényében szembeötlő, hogy ebben az időszakban az EU személygépkocsi piacán csak 3,2 százalékos növekedés, a magyar piacon 1,5 százalékos csökkenés, míg az AutoWallis Csoport esetében 228 százalékos növekedés volt tapasztalható az értékesítési darabszámok terén Magyarországon. A kiugró teljesítmény mögött az organikus bővülés mellett a tavalyi tranzakciók hatásai figyelhetőek meg. Az adatok azt mutatják, hogy a tőzsde autós vállalata túllépett a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásainak többségén.

A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett társaság mindkét üzletága kiválóan teljesített. Az AutoWallis Csoport Nagykereskedelmi Üzletágának árbevétele 165 százalékkal 28,1 milliárd forintra ugrott, elsősorban az idén év elején indult, négy országra kiterjedő Opel értékesítés miatt. A Kiskereskedelmi Üzletág árbevétele 115 százalékkal 20,6 milliárd forintra bővült, az organikus fejlődés mellett szintén a tavaly végrehajtott akvizícióknak, tranzakcióknak köszönhetően. A kedvező gépjárműértékesítési számok mellett ezúttal már a gépjárműkölcsönzés területén is növekedés volt tapasztalható, a bérleti napok száma 43 százalékkal 30.320 darabra bővült. Szintén növekedett a korábban a járvány miatti korlátozások és lezárások miatt átmenetileg visszaeső szerviztevékenység: a tavaly végrehajtott akvizíciók mellett az organikus növekedés hatására összességében 153 százalékkal 29.447-re bővült a szervizórák száma.

Az első negyedév növekvő hatékonyság mellett zajlott le az AutoWallis Csoportnál: az árbevétel növekedésének mértéke meghaladta az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) ütemének növekedését, melynek eredményeképpen a társaság fedezet termelése 10,2 százalékról 12 százalékra növekedett az év első három hónapjában. A személyi jellegű ráfordítások 195 százalékos emelkedése a tavaly végrehajtott tranzakciók eredménye, amelyek következtében az AutoWallis Csoport átlagos statisztikai létszáma 330 fővel bővült, így 662-re nőtt. A pénzügyi bevételek és ráfordítások 79 százalékkal 149 millió forintra csökkentek a részben számviteli árfolyamveszteség csökkentése következtében. A kedvező árfolyamhatás mellett ugyanakkor a kamatráfordítások némileg nőttek, elsősorban a tavaly végrehajtott tranzakciók finanszírozása miatt. Mindezek hatására az AutoWallis menedzsmentjének megítélése szerint a társaság eredményét legjobban bemutató EBITDA 188 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt, míg a teljes átfogó eredmény 406 millió forint nyereség lett, szemben az előző év 582 millió forint veszteségével. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója elmonda, hogy az eredmény jelentős javulása a növekedési stratégiába illeszkedő akvizíciós és organikus növekedésnek, a fedezettermelés javulásának és a fegyelmezett költséggazdálkodásnak egyaránt köszönhető. A kilátásokat tekintve a vezérigazgató elmondta, hogy a társaság 2021-ben 230-253 milliárd forint közötti árbevétellel és 5,7-6,3 milliárd forint közötti EBITDA-val számol.

www.autowallis.hu www.facebook.com/AutoWallis

Ajánlott cikk

Elérte legmagasabb pontját Újlipótváros új lakóparkja, a Duna Pearl

A főváros pesti oldalának legnépszerűbb kerületrészén, a tizenharmadik kerület Újlipótváros területén elkészült a szerkezete az …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás