FRISSS!!!
Home / NemPest / Külföld / Így készül a jövő – Manufacturing Days Bécsben

Így készül a jövő – Manufacturing Days Bécsben

2021.május 10 – 12. között rendezik meg Bécsben az első Manufacturing Days-t. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a gyártás területén tevékenykedő startupok világába, megtudhatják, milyen kihívásokkal kell szembenézniük és milyen eredményeket tudnak felmutatni a fiatal vállalkozások. Az esemény a ViennaUP´21, Közép-Európa legnagyobb startup fesztiváljának része.

Európában több mint kétmillió cég foglalkozik gyártással, ezek mintegy 32 millió embert foglalkoztatnak. Mivel hatalmas területről van szó, nagyon fontos, hogy a szektor fenntartható módon működjön gazdasági, szociális és környezetvédelmi szempontból egyaránt. Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) az Európai Unió által 2008-ban létrehozott szervezet, melynek célja a kontinens innovációs képességének erősítése. Az EIT-en belül nyolc “Innovációs Közösséget” alakítottak ki, melyek mindegyike globális problémákra keres megoldást nagy innovációs potenciállal rendelkező területeken. Az egyik ilyen az EIT Manufacturing, melynek célja a gyártás hozzáadott értékének növelése Európában úgy, hogy az versenyképes, mégis fenntartható legyen. Öt helyszínen található EIT Manufacturing központ, a keleti régió központja Bécs. Ez rendezi most meg Közép-Európa legnagyobb startup eseményének részeként a Manufacturing Days-t, 2021. május 10. és 12. között.

A háromnapos online eseményen minden az innovációról szól. Vállalatok, befektetők és szakértők gyűlnek majd össze egész Európából, hogy megvitassák a termelési szektor trendjeit és lehetőségeit. A fókuszban a gyártással foglakozó startupok állnak. Informatív workshopokon, panelbeszélgetéseken és “személyes” beszélgetéseken derül ki, milyen kihívásokkal kell szembenézniük és milyen eredményeket tudnak felmutatni a fiatal vállalkozások ezen a területen.

A programot Tim Cole, az “AI Means Business: How to build a smarter company” ( Az AI üzlet: Hogyan építsünk okosabb céget) című könyv szerzője nyitja meg, aki a jövő kihívásairól beszél. Felszólal Christian Kesberg, a londoni Osztrák Nagykövetség kereskedelmi megbízottja is, aki a Brexit hatásairól osztja meg tapasztalatait. A “Reverse Corporate Pitches” programpont keretében pedig nagy piaci szereplők (például az A1 és az Atos) beszélnek a startupokkal való együttműködés mikéntjéről.

A Bécsi Gazdasági Ügynökség, a Wirtschaftsagentur 2021. április 27. és május 12. között rendezi meg Közép-Európa legnagyobb startup eseményét, a ViennaUP´21-et. A programsorozat több mint negyven osztrák és nemzetközi előadó közreműködésével valósul meg, a bécsi startup közösségből mindenki ott lesz, aki számít. Az esemény célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az üzleti és a technológiai szféra jövőjét formáló szereplőket, illetve megerősítse Bécs kiemelkedő szerepét mint gazdasági- és startup központ. A járványhelyzetre való tekintettel a ViennaUP’21 minden eseményét online tartják meg, az előadások nyelve angol.

További információ és regisztráció:

https://manufacturingdays.viennaup.b2match.io/

https://viennaup.com/

Ajánlott cikk

Parkoló helyett zöld oázis lesz a bécsi Naschmarktnál

Csábító zöldterületet és őstermelői piacot hoznak létre a bécsi Naschmarkt tizenkétezer négyzetméteres parkolója helyén, így …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás