FRISSS!!!
Home/Címlap/A 90 éves Novák „Tata” köszöntésére hozott létre weboldalt a Kultúrpart!

A 90 éves Novák „Tata” köszöntésére hozott létre weboldalt a Kultúrpart!

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, Novák Ferenc március 27-én ünnepli 90. születésnapját.

A jeles alkalomból a Kultúrpart weboldalt hozott létre, melynek célja, hogy a virtuális térben köszönthessék a koreográfust, etnográfust, együttesvezetőt, apát és nagyapát barátai!

Közösségek és intézmények, tanítványok és munkatársak ünneplik a mestert, amely tartalmak bárki számára elérhetőek március 27-től a www.novaktata.huoldalon:

– fia, Novák Péter zenekarával, az Etnofonnal adja elő Apa véd című számát – premier: 03.27. 15:00

– a Bihari János Táncegyüttes alapítója korszakos koreográfiáiból közöl válogatást;

– a Nemzeti Táncszínház az ünnepelt kalandos életútjáról készült interjút, valamint az intézményben bemutatott előadását teszi elérhetővé – premier: 03.27. 20:00

– a Hagyományok Háza pedig a Rendhagyó történelemóra című előadásának 2020-ban rögzített felvételét mutatja be a születésnap alkalmából
– premier: 03.27. 20:00

Ajánlott cikk

Új erdőrezervátum a Pilisi Parkerdőben

Föld Napja 2021 Földünk ökológiai jövője szempontjából kulcsfontosságúak az erdők, ezt ma már talán a …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás