FRISSS!!!
Home/Galéria/Tavaszi nagytakarítás – hogyan tisztítsuk a lakás textíliáit?

Tavaszi nagytakarítás – hogyan tisztítsuk a lakás textíliáit?

A tavasz beköszöntével eljött a nagytakarítás szezonja, amikor a lakásunkban lévő textíliák tisztítására is több figyelmet fordítunk. A legtöbben ekkor, azaz évente egyetlen alkalommal tisztítják ki a függönyöket, szőnyegeket, matracokat, ezért érdemes alapos munkát végezni, hiszen a szennyeződések mellett kellemetlen kártevők is megbújhatnak a szálak között. Az LG szakértői most néhány tippel segítenek abban, hogyan érdemes tisztítanunk az otthonunkban található különböző textíliáinkat.

Ágynemű és matrac

Mivel napunk nagyjából egyharmad részét ágyban töltjük, fontos, hogy tisztán tartsuk azt: ágyneműinket kéthetente, matracunkat pedig havonta ajánlott tisztítani. Alvóhelyünkön jellemzően háromféle „betolakodó” jelenik meg: a por és elhalt hámsejtek mellett a velük táplálkozó poratkák is ágyunk lakóivá válhatnak, ez pedig különösen kellemetlen lehet az allergiától szenvedők számára. A mosógépben mosható ágyneműk, matracvédők esetében érdemes ezért kihasználni a gőz erejét: az ilyen funkcióval ellátott mosógépeket „Steam” megjelöléssel találjuk meg a boltokban. A gőzölés képes eltávolítani az allergéneket és baktériumokat, ráadásul így a tisztításhoz nincs feltétlenül szükség öblítőre sem. Ha nincs ilyen mosógépünk, a tisztítási műveletet érdemes a szövet gyártója által megadott, lehető legmagasabb hőmérsékletű víz használatával elvégezni. Használhatunk fehérítőt a tisztítás során az ágyneműk és lepedők esetében – amennyiben azok fehérek – a szer ugyanis megöli a bennük megbúvó poratkákat.

A matrac tisztítását kezdjük alapos porszívózással. A foltok és egyéb szennyeződések eltávolításához használhatunk kifejezetten erre szánt tisztítószert. Ahhoz, hogy tartósan frissen tartsuk matracunkat, a tisztítási folyamat végeztével, száradás után érdemes szódabikarbónát szórnunk a felületre, majd finoman bedörzsölnünk a szövetbe. Ezt legalább 30 percig hagyjuk pihenni, majd utoljára porszívózzuk át az ágybetétet.

Trükkök függönytisztításhoz

A függönyök esetében is a rendszeres tisztítás javasolt, különösen, ha por- vagy pollenallergiában szenvedő is él családunkban, és itt sem árt odafigyelnünk néhány alapvetésre. Hidegvizes-mosószeres áztatás után óvatosan nyomkodjuk ki a szövetből a nedvességet, amennyire tudjuk. Csavarni nem javasolt az anyagot, mert a rándulás maradandó kárt okozhat a szövetben. A tisztítási folyamat után még enyhén nedves állapotban finoman vasaljuk át a függönyöket, majd függesszük fel azokat a helyükre, így az – ha jól dolgoztunk – rövid idő elteltével teljesen kisimul.

Szőnyegek

Szőnyegeinket három-négyhavonta ajánlott tisztítani, amennyiben nem történik valamilyen váratlan baleset. Alapszabály, hogy ha folyadék ömlik a szövetre, a lehető leggyorsabban igyekezzünk eltávolítani: egy rongyot vagy törölközőt helyezzünk a foltra és óvatosan próbáljuk azt felitatni. A vegyszerek helyett léteznek házi praktikák folttisztításhoz, ilyen például az egyszerű szódavíz. Egy tiszta kendőre öntsünk szódavizet, majd próbáljuk felitatni vele a szennyeződést a folt szélétől a közepe felé haladva: ha halványodik, ismételjük meg a műveletet. Ha nem működik a módszer, próbálkozhatunk más, szintén a háztartásban megtalálható szerekkel is: ecetet és vizet egyenlő arányban keverjünk össze, majd öntsünk a szőnyegre a keverékből, végül itassuk fel azt egy száraz kendővel.

Ajánlott cikk

Járj elől a segítségadásban! Legyél te is véradó!

A hazai legnagyobb humanitárius szervezet középiskolásokat és egyetemistákat is vár a következő hetek véradásain. A …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás