FRISSS!!!
Home/Galéria/Ki lesz az év legeredetibb középiskolása?

Ki lesz az év legeredetibb középiskolása?

Nyilvános felhívásban keresi az Év felfedezettjét az InnoGEN Ifjúsági Program, ahol a pályázó középiskolások megmutathatják, miben tudnak valami kiemelkedőt és innovatívat alkotni. A programhoz olyan kivételes magyar fiatalok is csatlakoztak, akik saját példájukkal bíztatják a mai középiskolásokat, hogy merjenek eredetiek lenni: egy USA-ban űrmérnöknek tanuló hallgató, egy vakoknak szenzoros megoldást fejlesztő középiskolás, egy 16 évesen már robotkart építő diák, egy egykori gimnazista barátjával vállalkozást indító mérnökhallgató, és egy 22 évesen világrekordtartó kosaras és videós az InnoGEN nagykövetei.

A Startup Campus és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) szervezésében idén is elindul az InnoGEN Ifjúsági Program. A májusig tartó eseménysorozat az Év felfedezettje díj köré épül, amellyel a szervezők minél több rátermett középiskolás korú fiatalnak akarják megadni a lehetőséget arra, hogy megmutassák, miben tehetségesek. Emellett a program másik kiemelt célkitűzése egy izgalmas digitális közösség kiépítése, ahol tématerülettől függetlenül már sikeres és akár külföldön érvényesülő fiatalok példájukkal és tapasztalatukkal tudják motiválni és bátorítani a jövő generációját, valamint népszerűsíteni az innovációs és vállalkozói szemléletet.

A közel három hónapos programsorozatot a héten egy online kerkasztal-beszélgetés nyitotta. Trunk Tamás, aki 17 évesen két könyv szerzője és számos alkalommal beszélt már saját generácijáról, idén is az InnoGEN házigazdájaként tér vissza. A nyitóeseményen olyan meghatározó szakemberekkel beszélgetett az innovációról, a vállalkozói szemléletről és a fiatal tehetségekről, mint dr. Balázsi Katalin, a Nők A Tudományban Egyesület elnöke, Janosov Milán, fizikus és hálózatkutató, a Datapolis vezető adattudósa, Kölkedi Krisztián, az NKFIH főosztályvezetője, aki a Hivatal ifjúsági innováció ösztönzési és a startup ökoszisztéma fejlesztési törekvéseiért felel, valamint Farkas Dezső, a Jövőt Építők Generációja Egyesület (JÉG) alapítója és elnöke. A beszélgetés során felmerült többek közt, hogy az ötlet vagy a vállalkozói beállítottság határozza-e meg az innovációra épülő startupok sikerét; hogy hol vesznek el a jó ötletek és hol kallódik el a tehetség; hogy milyen tényezők befolyásolják egy-egy ígéretes termék vagy tehetséges ember sikerét.

“A Z generációt vizsgáló tanulmányok hihetetlen tempóban sokasodnak” – mutatott rá Trunk Tamás a fiatalok irányában tapasztalt, fokozott vállalati, üzleti érdeklődésre. “Mondani is szoktam, hogy sokszor nem csak rajtunk múlik, milyenek vagyunk – képességeink, affinitásaink megítélését részben ez a “buzz” termeli ki, ami gyakran probléma-fókuszúan közelíti meg a generációnkat. Hogy miért tartom fontosnak ezt megemlíteni? Pontosan emiatt a jelenség miatt örülök azoknak az iránymutató kezdeményezéseknek, mint az InnoGEN, amik abban segítenek, hogy ez a generáció a saját képességei mentén kibontakozzon, és az idősebb generációval kapcsolódva, tudást cserélve hozzájáruljon társadalmunk fejlődéséhez. Csakis egymás egyediségének elfogadásával és nyitottsággal tudjuk felismerni a fiatalok teljesen új megközelítésű ötleteit. Ez az, ami miatt az InnoGEN zseniálisan működik” – tette hozzá.

Az Év felfedezettje felhívással a szervezők azokat az innovatív, középiskolás korú, hazai és határon túli magyar fiatalokat keresik, akik alkotásaikkal, munkásságukkal, hobbijukkal, tehetségükkel, vagy közösségi szerepvállalásukkal valami újszerűt hoztak létre, de egészen idáig még nem kaptak széles körben elismertséget vagy láthatóságot érte. Az Év felfedezettje hat téma köré szerveződik, de szigorúan vett kategóriák nélkül. Ezek az innováció és digitalizáció, a művészet és kultúra, a tudomány és kutatás, a vállalkozás és üzlet, a társadalom és fenntarthatóság, valamint a sport és egészség. A felhívásra április 25. éjfélig lehet jelentkezni, az InnoGEN Ifjúsági Program honlapján.

Ifjúsági nagykövetek bátorítják a Z generációt

Az InnoGEN hat fiatal „nagykövet” népszerűsíti, akik saját területükön kiemelkedő tehetségek, érdekes egyéni karrierutakkal. Ezzel nem csak példát mutatnak a középiskolás tehetségeknek, hanem tanácsaikkal segíteni is tudják őket.

Trunk Tamás az InnoGEN házigazdájaként tér vissza. A 17 éves fiatal előadóként és két könyv szerzőjeként minden alkalmat megragad arra, hogy korosztálya tehetségeit támogassa, és az idősebb generációnak is megmutassa, miért érdemes odafigyelniük a fiatalok ötleteire.

Varga Eszter űrmérnök-hallgató a Virginia Tech Egyetemen, akinek egészen 15 éves koráig meg sem fordult a fejében a tudományos karrier.

Kántor Kristóf autodidakta módon tanult meg programozni, és ezt a tudást használta fel arra, hogy vakok és látássérültek számára a környezetet érzékelő okos-fejpántot tervezzen.

Réti Andor a középiskolában ismerte meg vállalkozótársát, akivel elsőéves egyetemistaként vágtak bele egy fenntartható, hardveres startup elindításába.

Vas Alexa otthonról hozta a mérnöki érdeklődést, amire később a végtaghiányos gyerekeknek szánt robotkart fejlesztő vállalkozást épített.

Molnár Mátyás 22 évesen világrekordtartó extrémsportoló és tartalomgyártó, aki a videózásban találja meg az innovatív nézőpontokat.

Ajánlott cikk

Jubilál az L1 Egyesület és a Bakelit MAC

retrospektív online előadássorozattal ünnepelnek Idén ünnepli 20 éves gyümölcsöző együttműködését az L1 Egyesület és a …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás