FRISSS!!!
Home/Programok/Új élményterápiás pályát kapnak a súlyosan beteg gyerekek

Új élményterápiás pályát kapnak a súlyosan beteg gyerekek

  • Több mint 1200 magánszemély is hozzájárult a gyűjtéshez

35 millió forintot gyűjtött össze a Bátor Tábor a „Lépd meg! – égig érő bátorság” kampány keretén belül, így közösségi finanszírozásból építi meg új Bátorkodópályáját. Az E.ON 10 millió forintos kezdőlökésével indított kampányban hírességek, magánszemélyek és vállalatok fogtak össze a súlyosan beteg gyerekek élményterápiája érdekében.

Októbertől január végéig tartott az adománygyűjtő kampány, amelyhez az E.ON Hungária Csoport 10 millió forintos kezdőtámogatása mellett további 17 vállalat összesen 15,2 millió forinttal, 1261 magánszemély pedig összesen 9,8 millió forint értékben járult hozzá. Utóbbiak közül sokan Lépítészként is csatlakoztak a kampányhoz, így ők nem csak egyszeri összeggel, hanem saját adománygyűjtéssel járultak hozzá a Bátorkodópálya megépítéséhez. Volt, aki a „Süss fel, nap!” jótékony süteményvásárhoz csatlakozva, más a Balatont körbevitorlázva, vagy e-sport kampánnyal tette hozzá azt az extra lépést, amivel újra égig érhet a bátorság. Az adománygyűjtés honlapján a támogatók kis bátorító üzeneteket is írhattak a saját nevükben, a támogatások mellett ezekből sem volt hiány a kampány ideje alatt.

Hírességek is szívükön viselték a pálya sorsát: Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó nagykövetként állt a kezdeményezés mellé, de többek között Borbély Alexandra, Dukai Regina, Csonka András és Sena Dagadu is felhívta a figyelmet a kampány fontosságára.

A régi pályát még tavaly ősszel elbontották, most januárban pedig megérkeztek Hatvanba az új pálya alapját adó első oszlopok, így tavasszal megkezdődhet a Bátorkodópálya építése. A korábbi pálya legkedveltebb elemeit megtartják, így a tervek szerint óriáshinta, mászófal és csúszópálya is épül, ugyanakkor a visszatérő táborozók számára új kihívásokkal is készülnek.

„Együtt nem ismerünk lehetetlent és örömmel tölt el minket, hogy a mi támogatásunknak is köszönhetően eredményesen zárult az adománygyűjtő kampány. Hiszünk a jövő generációjában, az ő energiájukban és abban, hogy a Bátor Tábor élményterápiája révén az itt táborozó gyerekek boldogabban, önbizalommal telve nézhetnek szembe mindennapi kihívásaikkal” – mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport igazgatóságának tagja.

Az energiacég évek óta elkötelezett támogatója a Bátor Tábor Alapítványnak, segítségével épült meg a gyerekeknek életre szóló élményeket nyújtó korábbi kalandpark is. A vállalat önkéntesei többször részt vettek már az alapítványi programokban és 2020 tavaszán a vírushelyzet miatt létrejött Digitális Bátor Tábor programjaihoz is támogatást nyújtott az E.ON.

Az új kalandpálya várhatóan nyár elejére készül el, és amint a járványügyi szabályozások lehetővé teszik, a bátor táborozók fel is avathatják majd.

Ajánlott cikk

Yasmina Reza: BELLA FIGURA

Vicces tragédia a 21. századi párkapcsolatokról és emberi viszonyokról Két pár és egy anyós. Szeretők …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás