FRISSS!!!
Home/Programok/Három napos programmal jön a hatodik Startup Safari Budapest

Három napos programmal jön a hatodik Startup Safari Budapest

A Budapest Startup Safari 2020 áprilisában elsők között vágott bele az online konferenciák szervezésének világába, bevezetve ezzel a home conference fogalmát a hazai rendezvény iparban. Idén ismét online programmal jelentkezik a startup ökoszisztéma legjelentősebb budapesti eseménye, ezúttal azonban 3 napon keresztül válogathatunk majd programkínálatból.

A hat évvel ezelőtt létrehozott Budapest Startup Safari 2021. április 21-23. között kerül megrendezésre. A szervezők a sok éves tapasztalatuk, a 2020-ban megismert piaci átrendeződés és az ökoszisztéma igényei alapján idén a tudásmegosztás mellett nagy hangsúlyt fektet az interaktív programok, kurzusok lehetőségére is, melynek során a számos hazai szakember mellett a világ minden szegletéből bejelentkező előadókkal is találkozhatnak majd a résztvevők, akik az üzleti és technológiai témákban tartanak majd workshopokat, előadásokat. Emellett pedig a rendezvény céljai között szerepel, hogy minden eddiginél több lehetősége legyen a résztvevőknek a nagyágyúkkal one-on-one találkozókra is az online térben. A rendezvény idén is magyar és angol nyelven zajlik majd, a rendkívül korszerű konferencia platformnak köszönhetően számos egyéb kapcsolatépítési lehetőséggel.

A közel 150 esemény hat tematikus útvonalra osztva olyan témaköröket jár körbe, mint az üzletfejlesztés, az online kereskedelem, a márkaépítés, a jogi és pénzügyi tudnivalók, a befektetési alapok, a tartalomkezelés vagy a távmunka és oktatás, az e-kereskedelem innovációi. Az esemény nem csak üzleti, hanem mélyebb technológiai témákat is kínál, az érdeklődők az AI, a robotika, automatizáció, kriptovaluta, programozás vonalon is számos programot találnak majd. A résztvevők kérdezhetnek, találkozhatnak, ismerkedhetnek és egy erős, később is elérhető és használható tudásanyagot kapnak a három nap alatt.

Az előadások és workshopok nyomán olyan cégek engednek bepillantást a kulisszáik mögé, mint a OneLogic, a MyMuesli,Sharpr3D, a BrokrerChooser,OXOTechnologies Holding Zrt., illetve a Norrsken akcelerátor. Emellett pedig olyan, a technológia területén avatott szakemberekkel találkozhatnak a résztvevők, mint Roberto Bonanzinga az InReach Ventures társalapítója és befektetesi partnere, ami többek között a Sharpr3D befektetője, Cristobal Alonso a StartupWiseGuys ügyvezetője, Jan Ameri az Arctic15 és az ArticStartup ügyvezetője, Dr. Oszkó Péter OXO csoport igazgatóságának elnöke, Csendes Olivér a Pioneers nemrégiben leköszönő ügyvezetője, és Philipe Reinisch a Silkroad4.0 alapítója. Izgalmas vendég és előadó lesz még Funda Sezgi, a Norrsken Impact Accelerator társalapítója – rajta és a programukon keresztül elérhetővé válik a látogatók számára is több mint 50 olyan sikeres alapító és cég is, mint a Klarna, a Minecraft, a Soundcloud, a Good American, vagy a Brilliant Minds. Az előadók sora pedig még közel sem teljes, a szervezők folyamatosan jelentik be az új meghívottakat.

A rendezvény mellé már a szervezés korai szakaszában a hazai startup közösség számára olyan fontos szervezetek álltak be, mint a Grow with Google, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, az SAP és a MVM Edison, a Startup Hungary, az OXO csoport, és a Morgan Stanley.

A Startup Safari Budapest online konferenciára már elindult a kedvezményes early bird jegyárusítás. További információ elérhető a www.budapestsafari.com, jegyvásárlás pedig a https://tixa.hu/startupsafari2021 oldalon.

Ajánlott cikk

11 hónap alatt óriásit lépett előre a pénzügyek digitalizációja

elindult a jelentkezés a 11. K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre Soha nem volt olyan …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás