FRISSS!!!
Home/Szórakozás/Színház/A Müpa Home Live keretében hallhatja először a közönség élőben a Lázár tesók debütáló albumát

A Müpa Home Live keretében hallhatja először a közönség élőben a Lázár tesók debütáló albumát

Az elmúlt év sok változást hozott a világban, és egész iparágakat kényszerített arra, hogy alapjaiban gondolják újra működésüket. Míg tavaly ilyenkor egy üres teremben játszani elképzelhetetlen lett volna, mára a közönség és a zenészek is alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. Így nem meglepő, hogy az Esti Kornélból ismert Lázár tesók is online mutatják be nemrég megjelent első nagylemezüket, mégpedig a Müpa Home Live közvetítéssorozat keretében.

Ugyan a Lázár tesók formáció csupán pár éve létezik, igazság szerint a duó 1992-ben alakult, amikor Domokos után az ifjabbik Lázár fiú, Ágoston is világra jött. A testvérpár neve nem ismeretlen a hazai könnyűzenében, a közönség leginkább az Esti Kornél és az azóta sajnos feloszlott Pegazusok Nem Léteznek zenekarok oszlopos tagjaiként találkozhatott velük. Eleinte csak egy-két felkérést vállaltak, ahol néhány feldolgozás mellett főként saját zenekaraik dalait adták elő akusztikus verzióban.Egy idő után úgy éreztük, hogy van bennünk késztetés arra is, hogy kifejezetten erre a duóra írjunk, olyan ötleteken, szövegeken agyaljunk, aminek a kettőnk akusztikusabb, csendesebb énje és e duó hangzásvilága komfortosabb lehet, mint az a nagyszabásúbb-hangosabb rockzenekari keret, amiben ismerősen és amúgy nagy kedvvel mozgunk” – mesélte Domokos egy korábbi interjúban. Ennek eredményeként 2019-ben megjelent a duó első hivatalos dala, a Szabadon él, majd tavaly novemberben napvilágot látott a nagylemez is. A Hullámtörés című korongot a tavaszi karanténidőszak három hónapja alatt rögzítették: az elsősorban gitárra, csellóra és zongorára épülő, csendes, merengős dalokban itt-ott Yann Tiersen és Manu Chao zenéjének hatása is felfedezhető, de egyértelmű, hogy a fiúk szerettek volna elszakadni egy picit a tőlük megszokott zenei- és hangzásvilágtól. A lírai és érzékeny lemez ennek megfelelően sokkal személyesebbre sikerült, mint az anyazenekarokban megszokott dalok. „A Lázár tesók tiszta lappal indul. Megvan a lehetőség arra, hogy hangulatában, szellemiségében egy picit más hangsúlyú legyen, mint a Kornél, vagy a Pegazusok” – mondták a lemezről. Ez az intim hangulat talán még jobban érvényesül majd a január 21-i lemezbemutatón, ahol a zenészek mellett csak a Müpa kamerái lesznek jelen a Fesztivál Színházban. Ám szerencsére a közönség sem marad le erről a különleges alkalomról, hiszen a Müpa Home Live-nak köszönhetően követhetik majd a koncertet, ahol a Lázár fivérek mellett a lemezen is közreműködő vendégek varázsolnak majd egy igazi, elcsendesülős estét a rajongók otthonaiba.

A koncert a Müpa honlapján és hivatalos YouTube csatornáján látható majd.

Lázár tesók: Hullámtörés

  1. január 21.csütörtök 20:00-21:45

Müpa Home Live

Lázár Ágoston, Lázár Domokos – gitár, ének

Közreműködők: Csernovszky Márk – zongora, metalofon; Porkoláb Janka, Rátkay Áron – cselló

További információk:http://bit.ly/Lazar_tesok_Hullamtores

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/2708566222727419

Ajánlott cikk

A házhozszállítás az újabb lezárás alatt is működik

Akár a nőnapi csokrot is házhoz rendelhetjük A március 8-án életbe lépő járványügyi intézkedések és …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás