FRISSS!!!
Home/Szórakozás/Színház/Új év, új kiadvány az újszülötteknek az Operától

Új év, új kiadvány az újszülötteknek az Operától

Megújult, online formában 2021-ben is elérhetővé teszi az újszülöttek és családjaik számára Útravaló című kiadványát a Magyar Állami Operaház. Január 1-jén újévi koncertet sugároz a dalszínház, ezt követően pedig ingyenes és fizetős szolgáltatásokkal is jelentkezik az online térben a 136 éves intézmény.

A Magyar Állami Operaház immár kilencedik alkalommal állít össze Útravaló címmel zenei kiadványt, hogy Kodály Zoltán útmutatását követve – mely szerint a gyermek zenei nevelése már a szülők fogantatásakor megkezdődik – ezzel is segítse a gyermekek zenei műveltségének megalapozását és a jövő közönségének megteremtését. A kiadványt az Opera tavaly óta az interneten teszi elérhetővé, partnere, a PromoBox Kft. segítségével pedig CD-k helyett egy kis füzetet juttat el az édesanyákhoz, amelyben röviden bemutatja az aktuális évben felkínált műveket és tájékoztatót ad a dalszínház gyermekprogramjairól. A füzet beköszöntőjét idén Varga Judit igazságügyminiszter, az Opera aktuális, francia tematikájú évadának magyar fővédnöke jegyzi az Opera főigazgatója mellett.

Ókovács Szilveszter a megjelenés alkalmából úgy fogalmazott: „Az idő mindig csavar egyet a tradíción. Kilencedik éve juttatunk minden magyar újszülött baba családjának hallgatnivalót: tavalyra megszűnt a hazai CD-gyártás, igy maradt az Opera virtuális felületére feltöltött zene, idén pedig a kórházi zárlatok miatt maga az átadás gesztusa lehetetlenül el. Az azonban csodálatos, hogy az élet szó szerint megy tovább, a gyerekek világrajönnek, és előbb fognak dúdolni, mint beszélni, a zene hatalma is töretlen. Úgyhogy kiadványunk most is a Promobox dobozaiban, a muzsika pedig az Opera honlapján bárki által hozzáférhető!”

2021-ben a száz éve született argentin zeneszerző, Ariel Ramírez (1921-2010) két 1964-ben született kompozíciója, a Kreol mise és A mi karácsonyunk szerepel a felvételen, ami Horváth István és Haja Zsolt énekes szólisták, Hidegkuti Pálma (zongora), Halász László (gitár), Nagy Anna (hamronika), Hornyák Dávid (bőgő), Szente Gáspár, Boegán Péter és Ur Bertalan (ütőhangszerek), valamint a Magyar Állami Operaház Énekkara (karigazgató Csiki Gábor) közreműködésével készült, Dénes István karmester irányítása mellett. A www.opera.hu/utravalo2021 címen elérhető felvételeket az Opera korábban a 2020-as adventi kalendáriumában a legnépszerűbb közösségi videómegosztó oldalon is közzétette.

Újesztendő

Míg a járványügyi korlátozások érvényben maradnak, az Opera továbbra is az online térben tartja a kapcsolatot a közönségével. Opera Otthonra címmel 2021. januárjával elindul az Opera fizetős streaming szolgáltatása a jegy.hu felületén, melynek keretében népszerű repertoárelőadások és az Opera új bemutatói egyaránt elérhetők lesznek szombat esténként 19:00 órától. Január 1-jén 15:00-tól éjfélig még ingyenesen érhető el az Opera 2014-es újévi koncertfelvételén Beethoven IX. szimfóniája. Január 9-én Purcell A tündérkirálynő című noir opera, míg január 16-án Venekei-Willams-Dés A vágy villamosa című modern balettje látható. Január 23-án Vecsei H. Miklós új rendezésében, Halász Péter vezényletével mutatkozik be Mozart Szöktetés a szerájból című daljátéka, míg január 30-án és 31-én két egyfelvonásos opera, Dohnányi Simona néni és Hubay A cremonai hegedűs című műve látható Varga Bence rendezésében, Oliver von Dohnányi dirigálásával. A fizetős szolgáltatások megjelenésével párhuzamosan Opera Facebook-oldalán 20:00 órás kezdéssel folytatódnak az ingyenes közvetítések is. 2021 januárjától az Tercett-Trió-kamaraestek hétfőnként, az OperaSzerda opera-keresztmetszetei szerdánként, az dalszínház énekes szólistáit felvonultató MaszkaBál operaestek pedig pénteken és vasárnap jelentkeznek.

OperaSzerda keresztmetszetek:

jan. 6. 20:00 OperaSzerda – Verdi: Traviata keresztmetszet

jan. 13. 20:00 OperaSzerda – Kenessey: Az arany meg az asszony + Tóth Péter+Örkény: Tóték keresztmetszet

jan. 20. 20:00 OperaSzerda – ifj. J. Strauss: A cigánybáró keresztmetszet

 

MaszkaBál operaestek:

jan. 2. 20:00 MaszkaBál – Horti Lilla és Szappanos Tibor operaestje

jan. 3. 20:00 Maszkabál – Váradi Zita operaestje, vendég: Bakonyi Marcell

 

jan. 8. 20:00 MaszkaBál – Kissjudit Anna és Kiss András operaestje

jan. 10. 20:00 MaszkaBál – Mester Viktória és Nagy Zoltán operaestje

 

jan. 15. 20:00 MaszkaBál – Bakonyi Anikó és Sándor Csaba operaestje

jan. 17. 20:00 MaszkaBál – Fodor Beatrix és Szemerédy Károly operaestje

 

jan. 22. 20:00 MaszkaBál – Wiedemann Bernadett és Kelemen Zoltán operaestje

jan. 24. 20:00 MaszkaBál – Szemere Zita és Biri Gergely operaestje

 

jan. 29. 20:00 MaszkaBál – Nagy Zsófia és Ninh Duc Hoang Long operaestje

jan. 31. 20:00 MaszkaBál – Farkasréti Mária és Gábor Géza operaestje

 

Óesztendő

A járvány sújtotta 2020-as évben a Magyar Állami Operaház 89 esten 8 hangversenyt és gálaest, 13 operát és 6 balettet, köztük 4 operai és 3 balettpremiert tartott műsorán, amelyek közt olyan grandiózus produkciók szerepeltek, mint a Laurencia, a Salome vagy az István, a király. Sok hányattatás után idén a Eiffel Műhelyházat is üzemszerűen használatba vehette az Opera, ahol a műhelyek és a raktárak méltó elhelyezésével és a három új próbaterem, köztük egy ez zenei stúdió egy új játszóhely kialakításával egyedülálló lehetőségek nyíltak meg a 136 éves intézmény előtt. A minőségi műhelymunka feltételeinek biztosítása mellett olyan, a kortárs repertoárt építő és a műfaji határokat feszegető, izgalmas produkciók valósultak meg a többi között, mint a Ments meg, Uram! a Poppea megkoronázása és A képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása című operák vagy a Cacti című modern balett. A márciusban kialakult, az ősz folyamán ismét súlyosbodott járványügyi vészhelyzet kihirdetésével egyidejűleg ősszel a Hevesi Sándor háziszínpad alkalmi stúdióvá alakítva vált az Opera Facebook-közvetítéseinek rendszeres helyszínévé. Az OperaLive ingyenes adásaiban a tavaszi és az őszi szezon idején összesen 19 áriaestet, 20 operai keresztmetszetet, 14 kamarakoncertet, és 28 egész estés előadást láthatott a közönség, melyek közül a legnagyobb, több százezres nézettséget A diótörő karácsonyi streamelése érte el. A közvetítések megvalósulásában tavasszal az MTVA és a Papageno kulturális weboldal, ősszel az ORIGO hírportál volt az Opera partnere.

Az előadásokban szűkölködő évben így is több világsztár tette tiszteletét az Operában. 2020 januárjában a Figaro házasságában két szerepben négy alkalommal lépett fel Erwin Schrott az Erkel Színházban, a farsangi gála díszvendégeként Nino Machaidze állt a közönség elé, míg augusztusban az Eiffel Műhelyház parkavatóján Jonas Kaufmann és 23 magyar énekes adott gálakoncertet. Az Opera Zenekar januárban négy alkalommal a milánói Scala Balettegyüttesének Giselle-produkcióját kísérte Kuvaitvárosban, a nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon pedig Piotr Beczała és Rost Andrea gáláján működött közre, míg az Opera Gyermekkara Madarász Iván zeneszerző 70. születésnapi koncertjén vett részt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szervezésében a Pesti Vigadóban. Az Opera együttesei és szólistái júliusban három este is koncertet adtak az OperaFüred keretében, és ingyenes, félig szcenírozott Carmen előadásokkal látogattak a nyár végén Gyulára, Veszprémbe és Pécsre.

Az Opera az ifjúság zenei nevelése iránti elkötelezettségéről tett tanúbizonyságot a március 15-ét követő iskolabezárásokkal párhuzamosan indított, és csaknem 60 operaénekes közreműködésével megvalósult Nemzeti dalaink elnevezésű játéka, amely a mindennapos éneklést népdalok előadásával kívánta népszerűsíteni az általános és középiskolás korosztály körében, valamint az Opera nagyköveteinek online előadásai Bátori Éva operaénekes szervezésében.

 

Ajánlott cikk

PLÁZS SIÓFOK: „készen állunk a nyárra”

A Siófoki Nagystrand homokos „tengerpartja”, a Plázs Siófok idén is úgy készül, hogy fix pontja …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás