FRISSS!!!
Home/Címlap/Az Országos Mentőszolgálat Alapítványt támogatja a Sberbank

Az Országos Mentőszolgálat Alapítványt támogatja a Sberbank

Hárommillió forinttal támogatja az Országos Mentőszolgálat Alapítványt (OMSZA), ezzel egy életmentő eszköz megvásárlását segíti elő a Sberbank Magyarország Zrt.

Az idei esztendőben a korábbinál is kiemeltebb figyelem kíséri az egészség megóvásán fáradozó, az ellátást és gyógyulást segítő szervezetek munkáját, akikre hatalmas terhet rakott a korábban nem tapasztalt óriási kihívás. A koronavírus-járvány leküzdésében rendkívül fontos szerepet töltenek be a társadalom széles körét, a minden érintettet ellátó intézmények – köztük a járvány elleni küzdelem frontján nap mint nap harcoló mentősök. Munkájuk ellátását szeretné megkönnyíteni, és ezáltal embertársaink életét megóvni a Sberbank Magyarország Zrt., amikor az OMSZA hárommillió forintos támogatásáról döntött.

A Sberbank Magyarország Zrt. társadalmilag felelős bankként ezúton szeretné kivenni a részét az elesettek támogatásából. „Ezért döntöttünk úgy, hogy az év végén szokásos figyelmességekre és ajándékozására szánt anyagi erőforrásainkat inkább egy közös nemes cél, az emberi életek megóvásának szolgálatába állítjuk, amihez a partnereink megértését és egyben támogatását kértük. Sok helye lenne az adománynak, mi a társadalom lehető legszélesebb körét ellátó mentősök támogatása mellett döntöttünk” – mondta el az adomány átadása kapcsán Szabó Richard, a bank elnök-vezérigazgatója.

Kónya Zoltán, az OMSZA kuratóriumának elnöke a hozzájárulást megköszönve hozzátette, a Sberbank az OMSZA ezüstfokozatú támogatójaként egy LifePak 15 típusú életmentő készülék beszerzéséhez járult hozzá, amellyel a mentős kollégák a súlyos, életveszélyes páciensek állapotát tudják monitorozni és a készülék szükség esetén újraélesztésre is alkalmas.

Ajánlott cikk

Alkosd újra a világod! címmel országos pályázatot hirdet a LEGO Hungária Kft. és a MOME

A kreatív megmérettetésre – amelynek keretében résztvevőknek egy maximum 1×1 méter alapterületű síkban épített mozaik …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás