FRISSS!!!
Home/World/Tímár Sára: Feljött immár az a csillag

Tímár Sára: Feljött immár az a csillag

Tímár Sára generációjának egyedi hangú, kísérletező kedvű énekese 2011-ben nyerte el a Junior Príma Díjat magyar népművészet és közművelődés kategóriában. A Sebő együttes tagjaként került kapcsolatba az énekelt versek világával, a népi énekhang kreatív lehetőségeit pedig a Dalinda énekegyüttes alkotó alapítójaként keresi. Két lemezét (Minek nevezzelek, Református HÁLAÉNEK népzenével) a Zeneakadémián mutatta be teltház előtt.

A napokban jelent meg karácsonyi kislemeze, ami a Feljött immár az a csillag címet viseli. Az énekesnő így mesél legújabb lemezéről:

„Feljött immár az a csillag, keljenek fel kik alusznak!” – Csendül fel gyönyörű karácsonyi énekünkben ez a mondat. Az esztendő jeles napjai keretet adhatnak életünknek, rátekinthetünk arra, hol is tartunk a szeretetté válás útján. Ebben a rendben kitüntetett helyen szerepel az év vége, amely mindig egyfajta belső összegzést, lezárást, várakozást, és újrakezdést jelent számomra.

Nehezen érkezünk meg abba az állapotba, hogy felfogjuk a valóságát annak, mit jelent Krisztus születése. Nemes Nagy Ágnes verse számomra hűen tolmácsolja ezt a gondolatot, ezért választottam a lemez kezdőszámának. A hangulat a szürke, borongós állapotból halad a fény felé, ahogy a három király is lassan, lépésről-lépésre jut el a bölcsőig. Zeneileg is szerettem volna érzékeltetni ezt a folyamatot, ezért Szabó Dániel segítségével, a hagyományos karácsonyi énekek tisztaságát megőrizve, egy új zenei hangzást hívtunk életre, ami kilép a hagyományos karácsonyi énekekhez illő, kategorizált hangzásból.

Közreműködők:

Tímár Sára – ének

Szabó Dániel – cimbalom

Bolya Mátyás – koboz

Hargitai-Halászi Lehel – furulya

Nyitrai Tamás – hegedű

Fekete Márton – brácsa

Lelkes András – bőgő

Sarkadi-SzabóAlíz – ének

Facebook
https://www.facebook.com/SaraTimarOfficial/videos/1323151631398746

 

Ajánlott cikk

Mikve és A revizor -Az elmúlt évtized két kultikus előadása a Vígstreamházban

Gogol zseniális komédiája, A revizor szatirikus és groteszk kép a korrupció álnok rendszeréről, amelyben az …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás