FRISSS!!!
Home/Galéria/Együttműködésre készül és lámpát adományoz a Tungsram a Bethesdának

Együttműködésre készül és lámpát adományoz a Tungsram a Bethesdának

Két és fél millió forint értékű világítástechnikai eszközt, lámpaizzót adományoz a Tungsram Csoport a Bethesda Gyermekkórháznak. Az adomány szimbolikus, első lépése annak létrejövő együttműködésnek, amelyet a vállalat és az intézmény egészségügyi témákban tervez.

Csaknem 11 ezer fényforrást adományoz a Tungsram cégcsoport a Bethesda Gyermekkórháznak: a 2,5 millió forint értékű adományt jelképező doboznyi lámpaizzót dr. Velkey György, a kórház főigazgatója vette át Jörg Bauertől, a Tungsram elnök-vezérigazgatójától Budapesten.

“Nagyon hálásak vagyunk a kórház minden dolgozójának a pandémia évében a gyerekekért végzett áldozatos munkájáért, és lehetőségeinkhez mérten igyekszünk segíteni”, mondta Jörg Bauer, aki hozzátette: az akció egy volt kolléga kezdeményezésére jött létre. “A Tungsram a jövő legfontosabb kihívásain dolgozik, és ez a jövő lesz majd gyermekeink jelene, ezért is fontos egészségük megóvása.”

Tamásné Bese Nóra, a Bethesda Gyermekkórház kommunikációs vezetője, Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója, dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, Pap Márta kórház-higiénikus és Bencze János főigazgató-helyettes

Az egyik ilyen kíhívás éppen az egészségügy, amelyre a Tungsram új Healthcare ágazata alapul, és amely fertőzésmegelőzési, fertőtlenítési módszereket dolgoz ki. A korábban kizárólag lámpagyártásáról ismert Tungsram 2018-as függetlenné válása óta számos új területen keres és talál piacokat. A beltéri növénytermesztési rendszerek, az okosépületek és okosvárosok mellett a fertőzésmegelőzés területén hasznosítja például az UV-fény vírusölő hatásában szerzett 90 éves tapasztalatát

Velkey György és Jörg Bauer megbeszélésük során megállapodott arról, hogy a kórház teszteli a Tungsram új, UV Sanitizer nevű készülékét, amely hétköznapi tárgyakat néhány perc alatt fertőtlenít vegyi anyagok használata nélkül, és amely hamarosan piacra kerül. Az eszköz már a megjelenés előtt jelentős, globális érdeklődést keltett.

Szintén megvizsgálják a Tungsram Innovative Solutions terméke, az ArchiFM épületgazdálkodási szoftver kórházi felhasználását. Ezt a szoftvert használja például a Puskás Stadion is.

“Kórházunk számára különösen fontos egy olyan együttműködés, amikor a támogató cég valós igényekre, korszerű választ keres, minket is bevonva a közös gondolkodásba. A támogatásnak, adományozásnak ez az útja teszi jobbá helyi szinten az egészségügy egy kis szeletét”- erősíti meg dr. Velkey György, a kórház főigazgatója.

“Hiszünk a partnerségben, ezt bizonyítják a felsőoktatási intézményekkel, kutatóintézetekkel, kkv-kkel, startupokkal és kormányzati intézményekkel kötött megállapodásaink is. Hasonlóra készülünk az egészségügy területén is”, tette hozzá Jörg Bauer.

Ajánlott cikk

A Panasonic bemutatja továbbfejlesztett PACi NX klímaberendezését

Valamennyi beltéri egység alapfelszerelésként tartalmazza a nanoe™ X-et Új elektromos és vezérlő kábelezési architektúra, mely …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás