FRISSS!!!
Home / Címlap / COVID-19: Mit eszünk a karanténban?

COVID-19: Mit eszünk a karanténban?

A koronavírus járvány első hullámában bebizonyosodott, hogy semmi szükség nincs hónapokra előre betárazni a lisztet vagy a cukrot, hiszen folyamatos volt az élelmiszerboltokban az ellátás. Mostanában azonban egyre többen szembesülnek azzal, hogy bármelyik pillanatban karanténba kényszerülhetünk. Ekkor pedig még az is nagy fejtörést okozhat, hogy mit együnk 10-14 napig, miközben ki sem mozdulhatunk a lakásból. Érdemes ezért előre tervezni erre az időszakra, számba venni, hogy mi mindenre van szükség, és hogy hogyan tudunk majd például friss élelmiszereket beszerezni ez alatt az idő alatt.

A világjárvány tavaszi hulláma idején jelentősen megváltoztak a vásárlási szokásaink. A kezdeti élelmiszer-felhalmozást követően megnyugodtak a kedélyek, rájöttünk, hogy nincs hiány az ellátásban, de ezzel együtt is nagyon jelentősen megugrott az online kereskedelem. Sokan aztán a nyári időszakban is ennél a vásárlási formánál maradtak, a második hullám pedig most még tovább erősíti ezt a tendenciát, hiszen sokan igyekeznek most is elkerülni a forgalmas üzletekben a fertőzésveszélyt. 

Mégis minden óvintézkedés ellenére előfordulhat, hogy váratlanul karanténba kerülünk, amikor még az is nagy fejtörést okozhat, hogy mit együnk 10-14 napig, miközben ki sem mozdulhatunk a lakásból. Kétségbe esni persze nem kell, de érdemes előre tervezni erre az időszakra, számba venni, hogy miről kell előre gondoskodni, illetve honnan és hogyan lehet friss élelmiszereket beszerezni majd a karantén alatt. 

Egészségeset és finomat

A téli időszakban érdemes odafigyelni az egészséges táplálkozásra, különösen így van ez most a járvány idején: erősítjük vele az immunrendszerünket, de segít megőrízni a testsúlyunkat is, ha a karantén miatt kevesebbet tudunk mozogni. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ismeretlen vagy általunk egyébként nem kedvelt alapanyagokból kellene felhalmoznunk.  Olyan élelmiszerekből érdemes tartalékot tárolni otthon, amit valóban gyakran fogyasztunk. Ha nem szeretjük a spenótot, vagy sosem készítettünk még káposztát, ne ezekből vásároljunk be most sem, mert könnyen a kukában végezhetik. Lisztet, élesztőt, cukrot is csak annyit vegyünk előre, ami a napi használaton túl a kéthetes kényszerpihenő alatt szükséges lehet a családban. 

Tartós élelmiszerek

Rizs, tészta, különböző hüvelyesek, olaj – ezek az alapvető élelmiszerek sokáig elállnak, ezért mindig jó, ha van belőlük egy-egy csomag tartalék. Itt sem érdemes azonban hatalmas mennyiségeket felhalmozni, de „vésztartaléknak” mindenképp jó, ha tartunk belőlük egy-egy plusz kilónyit. 

Mennyi hely van a tárolásra?

Ha nincs nagy fagyasztó-kapacitásunk, nem fogjuk tudni eltárolni hosszú ideig a húst, zöldséget, vagy a megmaradt készételt sem. Érdemes ezért jól átgondolni, hogy mennyit szoktunk fogyasztani ezekből, és a szokásoson túl mindenből legfeljebb plusz egy-egy adagot lefagyasztani későbbre.

Érintkezésmentes online rendelés

A tartós élelmiszereken túl azonban kevesen tudnak lemondani ezekben a napokban sem a péksüteményekről, vagy a friss zöldségekről, gyümölcsökről, ami a vitaminpótlás miatt ebben az időszakban fontosabb minden másnál. Ezek beszerzésében lehetnek segítségükre a rokonok, barátok, ha van lehetőség az érintkezésmentes átadásra. De ha ez nem megoldható, akkor Budapesten és több nagyvárosban is van lehetőség online bevásárolni már szinte minden élelmiszert. Jó hír, hogy a megváltozott körülmények és fogyasztói igények miatt a nagy élelmiszerláncok mellett már jópár kisebb bolt, pékség és zöldséges kínálata is elérhető a Wolton keresztül. (Az üzletek listája itt található). Az online vásárlás mellett szól a gyorsaság is, hiszen nem mindegy, mikor érkezik meg az élelmiszer, ha hirtelen kerülünk karanténba. 

Főzni sem kell 

Ha pedig nem főznénk a karanén ideje alatt, akkor a legváltozatosabb és ízlésünknek legmegfelelőbb készételt is megrendelhetjük a kedvenc éttermeinkből. Mostanra már Budapesten több, mint 1000, vidéken (Szeged, Debrecen, Győr, Pécs, Budaörs) pedig 260 étteremből szállít ki érintkezésmentesen nekünk ebédet vagy vacsorát a Wolt. 

Gondoljunk háziállatokra is

Vásárláskor érdemes a kisállatainkkal is számolnunk, nekik is vegyük meg a kedvenc tápjukat, kiegészítőiket, vagy akár az almot is. De ebből is elég, ha 10 napra elegendő tartalék mennyiséget tartunk otthon.

Ajánlott cikk

Új márkamenedzser felel a Dreherért

Új szakembert igazolt a Dreher Sörgyárak Zrt. a gyár vezető márkájához. Presits Lívia senior márkamenedzserként …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás