FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Kiállítás / Berlin egy tűzfalon Budapesten

Berlin egy tűzfalon Budapesten

Művészi Berlin-ábrázolás egy budapesti tűzfalon
(10.28.)

A művészeti célú tűzfalfestmény a Német Nagykövetség és a Színes Város Csoport közös projektjeként jött létre a főváros VII. kerületében, az Akácfa utca 27. alatt. A frankfurti művész, Justus Becker – alias COR – és Benkő Katalin által megálmodott rajz annak kíván emléket állítani, hogy 30 évvel ezelőtt történt Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítése. 

A letisztult koncepció az összetartozásra és a generációkon átívelő segítségnyújtásra próbálja ráirányítani a figyelmet street art elemekkel. A berlini falon megjelenő békejel a fiatalokat szólítja meg, akik közelebb kerülhetnek az általuk már csak történelemkönyvekből ismert eseményhez. A műalkotás központi eleme a három emberalak, amelyek az összetartozást, a segítségnyújtást, és a kettéválasztott ország egységét hivatottak megjeleníteni. Az alakok ruházatát átszíneztük a német zászló színeire, hogy még egységesebb legyen a látvány és egyértelműbb az üzenet. A háttérben berlini épületek stilizált megjelenítése, valamint az évforduló száma látható.

„A budapesti Német Nagykövetséget nagy örömmel tölti el, hogy ebben az évben a Színes Város Csoporttal együtt hozhattunk létre egy műalkotást Budapest testvérvárosából származó művésszel, aki Frankfurt am Main-ból érkezett” – mondta el Johannes Haind, Németország magyarországi nagykövete, majd hozzátette: „ezekben a nehéz időkben különösen fontos, hogy kapcsolatot tartsunk a kreatív közeggel, így együtt kezelhetjük a járvány következményeit és támogathatjuk a kreatív iparágakat.”

A német művész védjegyei a nagyméretű falfestmények és különösen a fotórealisztikus portrék készítése, amelyet saját stílusává fejlesztett. Benkő Katalin a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett alkotó, aki hosszú évek óta a Színes Város Csoport művésze.  

„A járványra való tekintettel folyamatosan új kérdések merültek fel a több hónapos projekttervezés és előkészítés során.” – emelte ki Megyeri András, a Színes Város Csoport alapítója. „Idén, az engedélyek vagy az országba való belépési formaságok most egészen másképp zajlottak, mint az elmúlt 10-11 évben, amikor számos külföldi művészt hívtunk meg hazánkba tűzfalat festeni, vagy éppen juttattunk ki magyar művészeket külföldre alkotni. Azonban mind a frankfurti, mind a budapesti érintettek elkötelezettségének és rugalmasságának köszönhetően minden akadályt sikerrel vettünk.”

Előreláthatóan a projekt jövőre Frankfurtban folytatódik, ahol egy magyar alkotó fest meg egy murált, emellett fényfestési esemény is gazdagítja majd a német nagyvárost.  

Fotókredit: Farkas András

Ajánlott cikk

Telefonra költözik a Corvinus – hiánypótló applikációval segíti hallgatóit az egyetem 

a corvinusos diákok mostantól egy új és letisztult felületen keresztül érhetik el a legfontosabb egyetemi …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás