FRISSS!!!
Home / Sztárvilág / Harag Anita kapta 2020-ban a Margó-díjat!

Harag Anita kapta 2020-ban a Margó-díjat!

2020. október 15-én a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kapcsolódó programjaként megvalósuló Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron hatodik alkalommal adták át a Margó-díjat a legjobb első prózakötet szerzőjének, Harag Anitának. A Magvető Kiadónál megjelent, az Évszakhoz képest hűvösebb c. novelláskötet erős mezőnyben nyerte el a félmillió forintot, a próbafordítást, a tárcasorozatot, bemutatkozást a Müpa 2021/22-es Literárium-sorozatában és a Bookline 15 millió forintos médiatámogatását.

Harag Anita novellái hol a gyerek, a kamasz vagy a fiatal felnőtt nézőpontjaiból mutat meg családtörténeteket, diszfunkcionális családok történeteit. Nyelvezete minimalista, elbeszélő technikája sűrű, szereplői szinte életre kelnek. A kötet címében megjelenő hűvösség a mindennapi kapcsolatokban megjelenő távolságokra is utal. 

“Nem szabad túl korán elengednem a szövegeket. Minden novellának megvan a maga ideje, amit ki kell várni, sokszor kell visszatérni hozzá, újraolvasni, átírni. Nem szabad siettetni a publikálást sem. Sokáig volt bennem egy publikációs kényszer. Nagyon vágytam a szakmai visszajelzésre, ezért néha olyan prózát is küldtem folyóiratoknak, amik nem voltak még készen. Sok idő volt kitapasztalnom, mikor van kész egy szöveg, miközben néha azt érzem, igazán sosincs befejezve egyik szöveg sem” – nyilatkozta az első kötetig vezető alkotói útról Harag Anita.

Az első Margó-díjat Totth Benedek nyerte a Holtverseny című regényével, amit már több nyelvre lefordítottak, másodjára az őszi Margón Angyali üdvözlet című regényét bemutató Milbacher Róbert bizonyult a legjobbnak a Szűz Mária jegyesével, harmadjára a friss Illegál című prózakötetével érkező Szöllősi Mátyás kapta meg az elismerést Váltóáram című könyvéért, negyedik alkalommal pedig Mécs Anna vehette át a díjat Gyerekzár című kötetéért, akinek tavasszal a Margón debütált Kapcsolati hiba című elbeszéléskötete, tavaly Fehér Boldizsár Vak majom című regénye vitte el a díjat. 

A Margó-díjjal 500 ezer forintot, valamint próbafordítást is kap a nyertes, és a Bookline idén 10 millió forint értékű médiatámogatással járul hozzá a könyv népszerűsítéséhez, a Konyvesmagazin.hu pedig tárcasorozat lehetőségét ajánlotta fel a szerzőnek. 

2020-ban19 első próza kötetet jelöltek a kiadók és a szerzők a díjra, melyek közül a tíz legjobbat előzsűri választotta ki, majd a szakmai zsűri döntött a legjobb háromról: Harag Anita könyve mellett Babarczy Eszter A mérgezett nő című novelláskötete és Hegyi Ede A senki című regénye került az élmezőnybe.

A Margó-díjról döntő zsűri tagjai idén: Antal Nikolett (Fiatal Írók Szövetsége), Czinki Ferenc (Szépírók társasága), Gaborják Ádám, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója.

A Margó-díj 2020-as kiírásának 10 legjobb könyve:

Babarczy Eszter: A mérgezett nő, Jelenkor

Czakó Zsófia: Nagypénteken nem illik kertészkedni, Scolar

Gáspár-Singer Anna: Valami kék, Kalligram

Halmai Róbert: Nagyapám, Napkút

Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb, Magvető

Hegyi Ede: A senki, Napkút, 

Nagy Gerzson: Délután apámmal, Kalligram

Nyáry Luca: Vigyázat, törékeny! Menő Könyvek

Szelle Ákos: Sebek a falon, Animus

Zsembery Péter: Vigyázz, kész, Scolar

Ajánlott cikk

40. születésnapjára szimfonikus dupla lemezt készített Temesi Berci

A negyvenedik születésnapjára készült el Symphosium 40 című dupla lemezével Temesi Berci. Az ország egyik …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás