FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Otthon / Két és fél milliárd forinttal száll be a Woltba a Netpincér anyacégének társalapítója

Két és fél milliárd forinttal száll be a Woltba a Netpincér anyacégének társalapítója

Sikertörténetet írhat és globális márkává válhat a finn Wolt a Netpincért is tulajdonló Delivery Hero társalapítója, Lukasz Gadowski szerint. A német-lengyel kockázatitőkebefektető 7,5 millió eurót, azaz több mint két és fél milliárd forintnak megfelelő összeget invesztál a világ 23 országában és több mint 100 városában jelenlévő technológiai cégbe.

A hat évvel ezelőtti Finnország fővárosában, Helsinkiben alapított, jelenleg már a világ 23 országában aktív, immár Magyarországon is 7 városban működő, összesen 500.000 regisztrált felhasználóval rendelkező Wolt legutóbb a német ételrendelési piacon vetette meg a lábát: ott, ahol az egyik megkerülhetetlen szereplő az a Delivery Hero, amely 2016-ban vásárolta fel a szintén német Foodpandát, így azóta a Netpincérnek is a tulajdonosa.

A világ egyik legnagyobb online ételrendelő hálózatának számító Delivery Hero társalapítója Lukasz Gadowski internetes vállalkozó és befektető. Az Európa egyik legkiterjedtebb mikro-merchandising platformjának (Spreadshirt.net) indulásánál is bábáskodó német-lengyel szakember nevéhez fűződik az első három német weboldal közé tartozó StudiVZ.net közösségi hálózat elindítása, valamint Németország vezető privát értékesítési klubjának (Brands4friends.com) az alapítása.

„Azért fektetek a Woltba, mert kiváló minőségű szállítási szolgáltatást kínálnak, lehetőségük van globális márkává válni, én pedig hozzá akarok járulni a sikereikhez, segíteni szeretném a csapatot hosszú távú céljai elérésében” – fogalmazott Lukasz Gadowski, aki üzleti angyalként 7,5 millió euróval száll be a Woltba.

Miki Kuusi, a Wolt vezérigazgatója és társalapítója szerint a befektetés nem a pénzről szól, hanem sokkal inkább az együttműködésről. „A Delivery Hero egyik társalapítójaként Lukasz az iparág minden csínját-bínját ismeri, és első kézből van elképzelése arról is, hogyan válhatunk nemzetközi márkává. Az ehhez vezető úton természetesen továbbra is az ügyfeleket tekintjük első számú prioritásnak, ahogyan arra is odafigyelünk, hogy hatékonyságra alapozott növekedésünk hosszú távon fenntartható legyen” – tette hozzá Miki Kuusi, aki a lokális rendezvényből a világ egyik vezető technológiai és befektetői seregszemléjévé fejlesztett Slush technológiai vásár társalapítójaként és vezérigazgatójaként vált ismertté.

Ajánlott cikk

Idén Júliával hódít az Auchan

A kis plüsshóddal megint egyszerre lehet ajándékozni és segíteni “A nagy tettek kis gesztusokkal kezdődnek” …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás