FRISSS!!!
Home / NemPest / Külföld / Történelmet írt a kémiai Nobel-díj Párizsban

Történelmet írt a kémiai Nobel-díj Párizsban

  • A L’Oréal – UNESCO Nőkért és a Tudományért Program két korábbi díjazottja kapta az idén a tudományos élet legrangosabb nemzetközi elismerését 

A L’Oréal-UNESCO Nőkért és a Tudományért Program 2016 évi díjazottjai, Professzor Emanuelle Charpentier és Professzor Jennifer A. Doudna idén Nobel-díjat érdemeltek Párizsban a genomszerkesztésben forradalminak számító módszer kidolgozásáért. Míg az előbbi díjat kifejezetten azért alapították, hogy a kutatásokban élen járó nőket díjazzák, addig a Nobel-díjak történetében utoljára több mint fél évszázada díjaztak nőket.

A két kutató hölgy egy „Crispr/Cas9” vagy más néven „molekuláris olló” elnevezésű génszerkesztő eszközt fejlesztett ki, amely képes módosítani az emberi géneket. Ezt az áttörő felfedezést már korábban, a L’Oréal – UNESCO Nőkért és a Tudományért 2016-os nemzetközi díjátadóján is elismerték és honorálták, azonban Nobel-díjat az elismerés eddigi története során utoljára 1964-ben ítéltek nőnek, egészen mostanáig.

Ugyan ebben az évben, 2016-ban nyerte el a Nemzetközileg Kiemelkedő Tehetségek díjat Farkas Eszter, magyar agykutató is.

„A L’Oréal Foundation gratulál a mikrobiológusok mérföldkőnek számító felfedezéshez. Ma soha nem látott egészségügyi, társadalmi és gazdasági válságokkal kell szembenéznünk, így minden eddiginél nagyobb szükség van a tudományra, a tudománynak pedig a nőkre” –nyilatkozta Alexandra Palt, a L’Oréal Foundation ügyvezető alelnöke.

A világon a kutatók csupán 29%-át képviselik nők, ennek valós és közvetlen hatása van a kutatások minőségére.A Nobel-díj 1901-es megalakulása óta összesen 621 tudóst díjaztak fizikai, kémiai vagy orvostudományi munkájáért, köztük is csak 22 női díjazottal.

Emmanuelle Charpentier és Jennifer A. Doudna kitüntetésével immáron öt Nobel-díjas elismertje van a L’Oréal – UNESCO Nőkért és a Tudományért Programnak. Korábban Christiane NüssleinVolhard (orvosi Nobel-díj 1995-ben), Ada Yonath (kémiai Nobel-díj 2009-ben), Elizabeth H. Blackburn (orvosi Nobel-díj 2009-ben) kapta meg az elismerést.

Ajánlott cikk

Idén is megtartják a karácsonyi vásárokat Bécsben

Idén is megrendezik a hagyományos karácsonyi vásárokat Bécsben az előírt egészségügyi szabályok betartása mellett. A …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás