FRISSS!!!
Home / Címlap / A Telepass az i-Cellt választotta szakmai partnerének

A Telepass az i-Cellt választotta szakmai partnerének

Hétfőn jelentette be az olasz Telepass, hogy Magyarországra is kiterjeszti a kamionok számára kifejlesztett elektronikus útdíjfizetési szolgáltatását. A 3,5 tonnát meghaladó tehergépjárművek itthon összesen 6500 kilométernyi közút használatáért kötelesek fizetni, a megtett úttal arányosan. A nemzetközi szinten az egyik piacvezetőnek számító Telepass a hazai telematikai vállalkozások közül az i-Cellt választotta szakmai partnerének.  

„A Telepass-szal kötött együttműködési megállapodás igazolja, hogy az i-Cell nem véletlenül vált Magyarországon piacvezetővé az elektronikus útdíjfizetési szolgáltatók között” – mondta a cég operatív igazgatója. Farkas Károly hangsúlyozta: Magyarországon több nemzetközi partnerrel működnek együtt az elektronikus útdíjbevallásban, vagyis nem a Telepass az első, amely az i-Cell GPS alapú technológiai rendszerét választotta. „A mostani megállapodás fontos mérföldkő az i-Cell nemzetközi piaci törekvéseiben” – tette hozzá Farkas Károly operatív igazgató.

Ajánlott cikk

A tudatos hotelválasztást segíti a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 

Edukációs kampányba kezd a szervezet A hoteleken található csillagok jelentésére hívja fel a figyelmet a …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás