FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Életmód / Végre tanulhatunk valamit

Végre tanulhatunk valamit

A Kisterem Galéria fiatal- és középgenerációs művészeinek csoportos kiállítása a Kincsem Palotában
(2020. szeptember 11. – 30. – Kincsem Palota /1053 Bp., Reáltanoda u. 12./)

A Képíró utcai Kisterem az elmúlt hónapok kihívásait követően rövid időre kilép a megszokott keretei közül. Egy nagyszabású, kortárs művészeti pop-up kiállítást rendez a galéria által képviselt fiatal- és középgenerációs művészek munkáiból a Kincsem Palotában. 

A Valkó Margit vezette galéria a közös gondolkodás és az együttműködés mentén kezdeményezte a „Végre tanulhatunk valamit” projektet, lehetőséget kínálva, hogy a virtuális jelenlét helyett újra közvetlen kapcsolatba kerüljünk a művészettel. A kiállítás izgalmas válogatást mutat be a Kisterem által képviselt művészek legfrissebb munkáiból.

A kiállítás exkluzív helyszíne egy legendás belvárosi épület, a csupán e tárlat idejére látogatható Kincsem Palota a Reáltanoda utcában, melyet a híres versenyló gazdája, Blaskovich Ernő építtetett az 1870-es években. Az elegáns palota belső tereit a háború után szinte felismerhetetlenül átalakították, szétszabdalták, hosszú évtizedek óta lakatlanul, lezárva, erősen leromlott állapotban van. A különleges apropóból megnyíló, egykor fényűzően berendezett neoreneszánsz ékszerdoboz emeleti termeiben még fellelhetünk megmaradt részleteket a selyemtapétából, a díszes kerámiakályhából, ólomüvegablakokból, faragott ajtókból.

A palota különböző tereiben a galéria által képviselt tizenhat művész alkotásai lesznek láthatók, köztük Szinyova Gergő festményei, Kokesch Ádám, Sugár János és Vécsei Júlia installatív művei, egy videómunka Szegedy-Maszák Zoltántól, valamint különleges technikákkal készült alkotások Fischer Judittól és helyspecifikus művek Kaszás Tamástól. A helyszín lehetőséget nyújt olyan, régóta tervezett művek bemutatására, amelyek kiállítására eddig nem volt alkalom – ilyen például a Randomroutines hatméteres, betonvasból készült muráliája is, melynek felirata – „Végre tanulhatunk valamit” – adta a kiállítás címét is.

Kiállító művészek: Albert Ádám, Ex-artists’ collective, Fischer Judit, Fodor János, Gosztola Kitti, Káldi Katalin, Kaszás Tamás, Kokesch Ádám, Kristóf Gábor, Molnár Zsolt, Randomroutines, Sugár János, Szegedy-Maszák Zoltán, Szinyova Gergő, Vécsei Júlia

Kurátori koncepció: Kisterem

További információ: https://www.kisterem.hu

Gondolj egy számra – ez a címe Káldi Katalin új műegyüttesének. A szám maga a gondolat és a rejtély. A szerző nem árulja el, milyen számra gondolt, elrejti, mintegy belekódolja azt a kép és a plasztika felületébe. A látható forma a láthatatlan szám szerint szerveződik. 

Kristóf Gábor táblaképpé alakított ready-made-jei és a pszeudo-archeológiai leletként felmutatott golflabdákból felépülő, helyspecifikus environmentje szintetikus tájat, absztrakt térkompozíciót alkot, amely a színek és a formák játéktereként kérdez a monokrómia örökségére, a művészet, a design és az (öko)politikum viszonyára, a fogyasztás és a hulladék sorsára, a fenntarthatóság és a fenntarthatatlanság nyitott kérdéseire, az újrahasznosításban rejlő (intellektuális) potenciálra, a banalitásban rejlő fenségesre és a fenségesben rejlő banalitásra.

Lángoló, kifordult háztömbök, leszakadt erkélyek, megrepedt falak, kettéhasadt betongerendák, aláhulló törmelék, kiömlő láva látható a Randomroutines (Kaszás Tamás, Kristóf Krisztián) monumentális vasrajzán – egy felégő és széteső világ. Apokaliptikus kép – távol, messze, fent, a világ szélén. Ahol mi, nézők állunk, az a pálmaleveleken inneni világ: itt a természet, odaát a felégő civilizáció. Végre tanulhatunk valamit?      

Gosztola Kitti művészeti gyakorlatát áthatja az ökológiai gondolkodás, az ember környezetére gyakorolt hatásainak elemzése és ellensúlyozása. Legújabb munkájában az oszlop a civilizáció szimbólumaként kerül a középpontba. A csúcson mindig van hely egy, a keresztény vallásban az igazságot és a szilárdságot jelképező oszlopot idéz, ám felülete azokkal a Föld mélyéből vett rétegtani oszlopokkal kerül formai párhuzamba, amelyek a mintavétel helyének több száz millió éves geológiai rétegződését teszik láthatóvá.

Az Ex-artists’ collective által készített tárgysorozatot a lándzsás útifű inspirálta; a gyulladáscsökkentő hatású és köhögésre használt gyógynövény formája volt a kiindulási pont Kaszás Tamás és Loránt Anikó viaszmintáihoz, amelyekből aztán acélöntvények készültek. A lándzsa metafora határozta meg a tárgy formáját, amely látszólag harci eszközként testesült meg. A mű nyelvi-formai dialektikus egysége ugyanakkor magába foglalja a növény gyógyító tulajdonsága és a tárgy alapvetően sebző, ártó célzata közötti ellentétet is.

Kaszás Tamás a kiállításra egy helyspecifikus munkát hozott létre, amely a dunaújvárosi Vasmű korábbi szakaszához, az államszocialista időszakhoz kapcsolódik. A dunaújvárosi születésű művész másfél évtizede foglalkozik a város történetével, amely az 1950-es években szocialista mintavárosként Sztálinváros néven épült meg. A helyi emlékműveket és építészetet vizsgáló kutatásaiban arra kíváncsi, hogy a szocializmus alatt létrejött kultúrából, amelyet a rendszerváltás utáni időszak felejtésre ítélt, mi őrizhető meg és kelthető új életre. Kaszás egy talált fotón látható „Békét akarunk” feliratot festi fel az épület pincéjében.

Albert Ádám installációjához különféle térképzeteket társíthatunk: egyrészt magában hordozza a mélytengeri élővilág képét, megidézi a növényzet indás nyúlványait vagy a medúzák hosszú, áttetsző tapogatóit. Ugyanakkor kozmikus, űrbéli tájat is rejthet, legfőképpen a „vörös bolygó”, a Mars felületét, ahol a zord felszín (kvázi) élettelen vidéket tár elénk. A vörös mészkő mintázata a sebek, hegek, forradások felszínét is magában hordozza, de egyúttal az emberi test belső, rejtett mintázatait is előrevetíti – mint a bélbolyhok nyúlványai.

Molnár Zsolt legújabb műcsoportja a természetben végbemenő „természetes” folyamatokra koncentrál. A kollázsok képtereiben megjelenő tárgyakon és motívumokon egyre hangsúlyosabb az antropomorf jelleg, így a központi installáció kollázsán megjelenő csápos permetező sokkal inkább egy támadó és védekező lény, mint egy mezőgazdasági eszköz benyomását kelti. 

Szegedy-Maszák Zoltánt a médiumokkal való kísérletezés, a vizuális gondolkodás határaira való rákérdezés, az érzékelés határainak eltolása foglalkoztatja. Műveinek az intermédia művészet keretein belül való értelmezése az újabb megközelítések tükrében válik csak igazán relevánssá, ugyanis művészetét valóban a lehető legszélesebb értelemben, a lyukkamerától a magas technológiai tudást igénylő programozásig terjedően a vizualitás művészeti kérdések, játékos, ironikus-kritikai vizsgálata jellemzi. 

Szinyova Gergő festészete sok szálon kötődött az utóbbi évek új absztrakt festészeti tendenciáihoz, de legújabb munkáit az új absztrakt festészeti törekvések helyett sokkal inkább egy figurális fordulat jellemzi. Az installáció részeiként bemutatott festmények képtereiben vonalrajz szerűen ábrázolt tárgyak és motívumok sok szálon rokoníthatók a németalföldi festészet memento mori típusú csendéleteivel. A festményekről visszaköszönő tárgyak, azon túl, hogy a Vanitas gondolatkörre utalnak, keletkezési idejük révén a pandémia időszakához kapcsolódnak.

Fischer Judit erre a kiállításra anyagot, és így formát is váltott. Arra volt kíváncsi, hogyan jelennek meg a gyorsan, koncentrált figyelemmel festett akvarellek a pepecselős technikájú gobelin alakjában. A valaha, valakik által megtervezett, majd később tömegével gyártott hétköznapi tárgyak nála műtárggyá válnak az elfogulatlan rájuk pillantást követően, némi pigmenttől, víztől, papírra dobott ecsetvonástól, most pedig újra transzformálódnak a hosszú órákon át tartó szövéstől.

Vécsei Júliát a létezés logikája foglalkoztatja: az elmozdulás, az idő és az érzékelés hármasa. 

A kiállításra készült Elmozdulás című, egyenként negyed körívnyi, rovátkákkal áttört rozsdamentes acéllapokból álló féminstalláció ellenpólusaként jelennek meg a térben Vécsei faobjektjei, melyeken a rozsdamentes acéllal szemben meglátszik az idő nyoma. A szabálytalan geometriai testeket az évek során tovább formálták a rajtuk keletkező repedések. Különböző nagyságú metszett felületeik között egy szabályos hatszög mindegyik darabon megegyezik, így az eltérő formák azonos oldalaik mentén egymáshoz illeszthetők. Vécsei következetesen, saját szabályrendszereit továbbgondolva fogalmazza meg rész és egész ciklikus természetével foglalkozó lételméleti kérdéseit.

Kokesch Ádám művészetének alapvető vonása a formák és funkciók egymáshoz való viszonyának vizsgálata, az elfogulatlan kísérletezés a dolgok variálhatóságával vagy éppen annak határaival, a váratlan együttállások jelentésképző potenciáljának kutatása. A művész világában a dolgok nem meghatározott jelentéssel, hanem alapvető tulajdonságokkal rendelkeznek, amik kontextustól függően rugalmasan használhatók.

Fodor János munkája egy kétrétegű tükör-szerkezet, amelyre egy, a tantrikus tibeti szellemi tradícióból elhódított mondat van felírva: tekintet általi megszabadulás. Olvasni persze nem tudjuk, mert az írás-kép akár többféle rögzítetlen kultúrát is szintetizálni képes, kellemes dizájnban oldódik fel. A nyugati művészeti hagyományban a tükörnél aligha van szimbolikusabb tárgy – olyan érzésünk támad, mintha Fodor János a nyugati kultúra nagy toposzait ütköztetné a keleti filozófiák misztikus, beavatáson alapuló hagyományaival. Eszközei ebben a nyelvi és vizuális paradoxonok, amelyekben, nem minden irónia nélkül, a nyelv és a kép (imago), a távolságokat felmondó tér és idő, kelet és nyugat, a magasművészet és populáris kultúra ikonjai kerülnek terítékre.

„There is no such thing as a free lunch – azaz, szeretjük becsapni magunkat, és aztán halálosan komolyan is vesszük saját önbecsapásainkat, legyen az testkép-photoshop, dopping, fake news vagy éppen clean diesel. De számtalan más példa is van a számunkra kellemetlen valósággal való szembenézés megkerülésére. Ez itt az eszképizmus járműve.” – mondja Sugár János. De hova és hogyan visz minket ez a jármű aktuális jelenünkből, a globális önbecsapás-rendszer közepéből, a gazdasági növekedés határáról, a változások korából? Azt biztosan látjuk, hogy térben nem képes haladni sehová, nem egy mérnöki precizitással megalkotott, mechanikusan működő szerkezet. A kompozíció egy, a fogyasztói kultúra szimbólumaként is értelmezhető „poetikus jármű”.

Ajánlott cikk

Little G Weevil Play On (Játssz, tovább)

A többszörös nemzetközi blues zenei díjas Little G Weevil – Play On (Játssz, tovább) című …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás