FRISSS!!!
Home / Galéria / Kowalsky meg Vega koncerttel búcsúzik idénre a Plázs

Kowalsky meg Vega koncerttel búcsúzik idénre a Plázs

A balatoni felüdülőközpont, a Plázs szeptember 12-én zárja idénre kapuit, azonban tesznek róla, hogy a búcsú emlékezetes maradjon: péntek este a Kowalsky meg a Vega játszik, míg másnap a nyár utolsó Rakonczai Piano estje után, reggelig tartó Wannabe party zárja a sort.

A siófoki Plázson még most is tart a nyár. Szerencsére nemcsak a programok tekintetében, hiszen az időjárásnak köszönhetően a Balaton még most is csobbanásra csábít, ahogy a fehér homokos parton is jól esik az év utolsó napfürdőit kiélvezni. A Plázs a különös nyár ellenére is egy sikeres szezont búcsúztathat, ahol ezúttal is – a biztonsági korlátokat minden alkalommal betartva – bulizhattunk hétvégenként a tengerpartinak is beillő környezetben.


Éppen ezért a záróhétvége is nagy durranásnak ígérkezik, hiszen pénteken a közönségkedvenc Kowalsky meg a Vega hozza el slágereit. A csapat augusztus elején jelentette meg legújabb, Tombold ki című klipjét, a dal szövege pedig nem is lehetne aktuálisabb 2020 tekintetében, így különösen jó lesz – a dal címére hagyatkozva – kitombolni magunkat a koncerten. A koncert előtt és után Dj Juhász Laci lesz a hangulat felelőse.Másnap az egész nyáron sikeresen futó Rakonczai Piano esten táncolhatunk a parketten majd a 2020-as Plázs egyik kedvenc partyja, a Wannabe rángat el bennünket a 90-es évek legjobb és legkínosabb pillanataiba, hogy napfelkeltéig még utoljára kiélvezhessük egy igazi, Balaton-parti nyáréjszaka varázsát. Találkozzunk jövőre!

Ajánlott cikk

Utazzon Horvátországba a Google Arts & Culture segítségével

Horvátország, az ezer sziget, a látványos strandok és a nemzeti parkok országa, egyben egész évben …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás