FRISSS!!!
Home / NemPest / Külföld / Nyolc vallás közös kampusza épül Bécsben

Nyolc vallás közös kampusza épül Bécsben

A bécsi Aspern Seestadt ad otthont annak a rendhagyó projektnek, aminek keretében nyolc különböző vallás közös kampusza épül meg. Az egyes vallási közösségek szent helyei mind képviseltetik magukat, a közös terek pedig a párbeszéd és a tapasztalatcsere helyszínei lesznek.  

2010-ben egy bécsi építész az akkor még csak épülő Aspern Seestadt munkálatait szemrevételezve egy templomot is megálmodott az új negyedbe. Bécs Városa azonban nem szeretett volna csupán egy vallásnak kedvezni, így megszületett az ötlet, hogy többeknek egy nagy közös teret, egy kampuszt fognak létrehozni. A vallási épületeken kívül a terület helyet ad majd a Bécsi Egyházi Pedagógiai Főiskola új épületeinek is. A különböző felekezetek templomot és imahelyet kapnak a kampuszon, a közös tereken pedig tapasztalatcsere és párbeszéd segíti elő a békés, szabad és egyenlő vallásgyakorlást a hívők, tanárok, diákok és látogatók között.

 

A projekt helyszíne pedig mi is lehetne más, mint Bécs északkeleti részének új regionális központja, az okosvárosnak is nevezett Aspern Seestadt. Nyolc különböző vallási közösség képviselteti magát: buddhista, római katolikus, evangélikus, iszlám, szikh, ortodox keresztény, izraelita és az Új Apostoli Egyház. Mindenki lehetőséget kap csoportos találkozók, előadások, események, ünnepek szervezésére, amik mások számára is szabadon látogathatók, így erősítve az egymás közötti tiszteletet, toleranciát és bizalmat.. A tízezer négyzetméteres kampusz megvalósítására 2020 áprilisában egy nyílt pályázatot írtak ki, amire európai országok nyújthatták be terveiket.

Látványterv © ZOOMVP.AT

A 42 pályaműből 22 a fővárosból érkezett, további hat pedig más osztrák tartományokból. 14 pályázatot küldtek be összesen Németországból, Svájcból, Spanyolországból, Svédországból, Lengyelországból és Franciaországból. Az elbírálási kritériumok sokrétűek voltak, díjazták például a művészi elemeket, a fenntartható kialakítást és az anyagválasztást is. A győztes végül a bécsi Burtscher-Durig ZT GmbH építész iroda lett, aki az elegáns, pavilonszerű épületekkel, zöldített falakkal, és egy könnyű és levegős árnyékoló pergolával győzte meg a zsűrit. Utóbbi a vallási épületek felett terül el, szimbolikusan is összekapcsolva őket. A kampuszon, ami az U2-es metróvonal közvetlen közelében épül, minden szakrális épület tetőteraszos lesz és semleges stílusú, sok lesz a szabad felhasználású terület, a kis utcácskák, ülőalkalmatosságok, illetve több vízfelület és kert is kialakításra kerül. Arról, hogy a kampusz mikor készül el, egyelőre nincs pontos információ.

 

Képaláírás és copyright: 

Látványterv © ZOOMVP.AT

Ajánlott cikk

“Hommage à Beethoven” – Barabás Márton kiállítása a bécsi Zene Házában

2020. szeptember 11. és 2021. március 21. között tekinthetik meg az érdeklődők a magyar képzőművész, …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás