FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Kiállítás / Anton Molnár: Egyszerre Minden – Budapesten állít ki a Franciaországban élő, világhírű magyar festő

Anton Molnár: Egyszerre Minden – Budapesten állít ki a Franciaországban élő, világhírű magyar festő

augusztus 28. – szeptember 13. – Pesti Vigadó

Anton Molnár az egyik legkeresettebb magyar festőművész, Párizstól Tokióig, Szingapúrtól New Yorkig rendez kiállításokat, ahova gyűjtői is követik. Egyszerre minden címmel nyílik kiállítása a Pesti Vigadóban, amely augusztus 28. és szeptember 13. között látogatható. A tárlaton megismerhetjük az ezredfordulót és a 21. század hangulatát idéző festményeit.

Művészeti alapítványok tulajdonában, híres magángyűjtemények termeiben, többek között Cindy Crawford és Jacques Chirac volt francia elnök tulajdonában láthatók művei. Világcégek, mint a Louis Vuitton, a Moët & Hennessy bízták már meg megrendelésekkel, 2007-ben pedig, a Tokiói Mallet Sale árverésén Picasso, Chagall és Andy Warhol alkotásai mellet a Kelly à Fontainebleau című festménye szépen megvédte a magyar színeket.

Több mint harminc éve hagyta el Magyarországot a művész, akinek hamar sikerrel nyílt meg debütáló párizsi kiállítása. Az első képét háromévesen festette, az akvarell Latabár Kálmánt ábrázolja, miután látta őt egy szilveszteri műsorban szteppelni. Itthon a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után lemezborítókat tervezett Szörényi Leventének, Bródy Jánosnak, Fenyő Miklósnak, Szikora Róbertnek és a KFT zenekarnak. Fotózta Tina Turnert és a Dire Straits együttest budapesti koncertjükön.

A megállás nélkül dolgozó, perfekcionistaként ismert művész bármire képes volt festeni, egy újságra vagy egy kartonpapírra is, amire szintén találna vevőt, ha eladók lennének. Nagy büszkesége, hogy a Cindy Crawfordról készült portréját különösen szereti a modell, mint mondja, abban benne van a lelke.

Szerte a világban bemutatkozott már kiállításaival Anton Molnár: Párizs, London, Genf, Velence, New York, Miami, Los Angeles, Tokió, Szingapúr, Hong Kong, Peking és Sanghaj mind rendszeres színhelyei tárlatainak. Figurális festő, de stílusa inkább csak eszköz, hogy tágabb mondanivalókat feszegessen. A tér és az idő mezsgyéjén kalandozik, életünkről beszél. Alkotásai olyanok, mint az útinaplók, melyekben a tartalom sokszor áttételesen, vagy rejtve keresendő. Klasszikus technikával dolgozik, melyet a flamand és olasz reneszánsz mesterek fejlesztettek ki. A festményein sokszor szerepel kalligráfia, pop art elemek, érezni a filmezés összetettségét, ritmusváltását, a montázst.

Az Egyszerre minden című kiállítással komplex anyag érkezik Budapestre. A világhírű csendéletek, portrék, utazási tematikái mellett láthatjuk korai gyermekkori alkotásait, iskolai tanulmányrajzait, street-art kísérleteit, emellett eddig be nem mutatott munkák is szerepelnek majd a tárlaton, betekintést nyújtva Anton Molnár összetett és humanista világába.

Anton Molnár, azaz Molnár Antal 1957-ben született, általános iskolai tanulmányait Magyarországon és Afrikában, pontosabban Bamakóban végezte, majd ezt követően vették fel a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába, ahol festő szakon végzett 1976-ban. Egy ideig a Szépművészeti Múzeumban dolgozott, majd bekerült a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1983-ban diplomázott festőművészként, ami mellett tanári képesítést is szerzett. 1981-től már rendszeresen jelentek meg művei magyar és külföldi tárlatokon, többek között a párizsi közönség is megismerhette munkáit. 1986-ban aztán az Egyesült Nemzetek Genfi irodája grafikusi munkát ajánlott neki, 1988-ban pedig családjával együtt Franciaországba költözött.

„Első ránézésre talán nem is gondolnánk, mennyire meghatározzák Anton Molnár művészetét magyar gyökerei. Pedig innen származik, a Berlini Fal keleti oldaláról, innen indult világot látni, egy gazdag kultúrájú kis ország kommunista elnyomatásában szegényes vidékéről” – írta róla korábban Rockenbauer Zoltán, a Pesti Vigadóban rendezett kiállítás kurátora.

Anton Molnár alkotásaiból kirajzolódik valódi kozmopolita szemlélete, ami Franciaországban teljesedett ki. Sajátos urbánus léte és művészete egységet alkot.

Ajánlott cikk

Virtuális bemutatóteremben ismerhetjük meg az LG legújabb üzleti kijelzőit és szolgáltatásait

Az online bemutatótermek nem újkeletűek, a 2020-as év példátlan körülményei miatt azonban értékük és jelentőségük …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás