FRISSS!!!
Home / Címlap / A magyarok egyre inkább bíznak a mesterséges intelligenciában

A magyarok egyre inkább bíznak a mesterséges intelligenciában

A Kaspersky megbízásából készült Magyarországon végzett, a mesterséges intelligencia (AI) hatásait vizsgáló kutatás azt mutatta, hogy a magyarok között egyre kevésbé jellemző (39%) a filmekben (pl. Terminator) látott apokaliptikus események okozta félelem és egyre inkább bíznak az AI-ban. Megoszlanak a vélemények a technológia szabályozásának szükségességét illetően, ugyanakkor a magyarok egyetértenek abban, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésének hatására a gyerekeiknek már más társadalmi szerepekben kell majd helytállniuk (65%).

Okosotthonok, digitális asszisztensek, ügyfélszolgálatok – a mesterséges intelligencia kilépve a látnoki tudományos-fantasztikus művek világából a mindennapi életünk szerves részévé vált. A technológia terjedésével, a világ digitalizációjával együtt az idő múlásával az erről alkotott vélemények is változni látszanak. A Kaspersky kutatásának eredményei alapján a magyarok esetében a bizalom irányába mozdul a mesterséges intelligencia megítélése, noha továbbra is sok a kérdés. Jól mutatja a pozitív megítélést, hogy a kutatásban megkérdezettek több mint fele (53%) számára az AI-t legjobban jellemző szó az ’izgalmas’. Emellett gyakran írták le a mesterséges intelligenciát a ’hasznos’ (28%) kifejezéssel, ám 22% – főként nők és a fiatalabb generáció tagjai – aggasztónak tartja. 

Sokaknak még mindig apokaliptikus események és robotokkal vívott háborúk jutnak elsőként az eszükbe, ha mesterséges intelligenciáról van szó, bár már csak kevesen (20%) félnek attól, hogy ez a valóságban is megtörténhet, és abban is kételkednek (36%), hogy a robotok 2045-ben okosabbak lesznek az embernél.

Az mesterséges intelligenciára vonatkozó szabályozást illetően a válaszadók több mint fele egyetért (56%) azzal, hogy a vállalatoknak a mesterséges intelligencia területén nem kellene korlátozásokat bevezetnie. Érdekes eredménye a kutatásnak, hogy míg a Baby Boomer generáció férfi tagjai támogatják az AI jogi szabályozás nélküli fejlődését, a Z generáció többsége ez ellen van. 

Sok munkahely számára már most sem idegen a mesterséges intelligencia használata. A legellentmondásosabb vélemények azon kérdésre adott válasznak kapcsán születtek, hogy vajon az AI technológiák hatására új munkahelyek jönnek-e létre és az ország gazdasága fejlődni fog vagy sem. A Baby Boomer generáció ebben a kérdésben is az egyetértés felé hajlik, a nemek tekintetében azonban erőteljesek a különbségek, ugyanis az eredmények szerint a nők attól félnek, hogy gyermekeik nem tudnak majd elhelyezkedni a munka világában, miután az AI technológia helyettesíti az emberi képességeket, míg a férfiak szerint a kormánynak éppen, hogy több pénzt kellene fektetnie a mesterséges intelligenciába, ezzel növelve a munkahelyi produktivitást. Abban azonban, hogy ez a technológiai fejlődés megváltoztatja-e a társadalmi szerepeket erősen egyetértenek (66%) a magyar válaszadók. 

„A gépeket, a robotokat és a szoftvereket – az emberektől eltérően – kereskedelmi célra tervezték és a feladatok elvégzéséhez utasításokra van szükségük. A nemek és bármi, ami ezen technológiákat humanizálja nem több, mint kódrészek. Jelenleg az AI-nak nincsenek motivációi, és a funkciói is programozottak, nem tanultak. Egyszerűen fogalmazva: jelenleg egy hangyának több az intelligenciája, mint az AI-nak, a mesterséges működéshez pedig emberi irányításra van szükség.” – tette hozzá Eugene Kaspersky, a Kaspersky alapító-vezérigazgatója.

A mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldások részévé váltak a mindennapjainknak, ezáltal egyre reálisabb képet alkotunk róluk. A telefonunkba épített arcfelismerő modulról nem a gyilkos robotok jutnak eszünkbe, és attól se félünk, hogy okosotthonunk álmunkban ránk támad. A mesterséges intelligenciához kötődő pozitív hozzáállás főképp annak köszönhető, hogy edukálódtunk és a gyakorlatban is látjuk, hogy mi mindenre jó ez a technológia.” – mondta Damsa Andrei, pszichológus.

Kutatásmódszertan

A kutatást a MEDIAN piackutató cég végezte 2019 decemberében a Kaspersky megbízásából. A sajtóközleményben felhasznált adatok 501 válaszadó adatain alapulnak. A kutatás országosan reprezentatív, 17 és annál idősebb felnőttek körében nem, életkor és régió szempontjából. Az online kérdőívet 501 17 éven felüli magyar töltötte ki.

Ajánlott cikk

A koraszülés traumájáról tanulhatnak a felsőoktatásban

Leendő egészségügyi dolgozóknak és koraszülésben érintett családokkal kapcsolatba kerülő jövőbeli szakembereknek tart előadásokat felsőoktatási, továbbképzési …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás