FRISSS!!!
Home / World / PRÓBATERMI E-VENDÉGSÉG, avagy 362 perc nettó zene

PRÓBATERMI E-VENDÉGSÉG, avagy 362 perc nettó zene

Minden csütörtök este fél 8 órai kezdettel látható a PRÓBATERMI-E VENDÉGSÉG sorozat a Nemzeti Filharmonikusok Facebook-oldalán. 

Az elmúlt hetekben az együttesek művészei a hosszú kihagyás után ismét felkeresték az eddig oly sok élmény helyszínét, azt a bizonyos, nagyon szeretett VI. emeleti próbatermet. Próbatermi vendégség zajlott a teremben – ám ezúttal a Közönség nélkül. De ott volt a kamera, s egy profi videós csapat, akik rögzítették az elhangzott és a Közönségnek  szánt muzsikálást. Boldog és örömteli zenélés volt. 

A nagysikerű Próbatermi vendégség sorozat az egykori főzeneigazgató, Kocsis Zoltán kezdeményezésére indult el, lassan tíz éve. Ötlete a belső művészeti tartalékra, a hangszeres és énekkari művészek zenei ötleteire, szakmai ambícióikra, szólisztikus szerepekben való megmutatkozásokra épült. A Próbatermi e-vendégség is pontosan ugyanúgy készült, mint korábban, az elhangzó darabok ismét a művészek kimeríthetetlen tárházából kerültek ki.  A preklasszikus szerzőktől egészen a kortársakig terjed a műsor. Egyetlen megkötés volt, az is csak a lassan oldódó karantén miatt: egyik produkció létszáma sem haladhatta meg a tíz főt. Ennek eredményeképpen összesen nyolc, kb. 45 perces videót, 362 perc nettó zenét sikerült rögzíteni az önkéntes akcióban részt vevő 110 művésznek. A legutolsó estére, augusztus 6-ra még egy külön meglepetés is készült. Az idén születésének 250. évfordulóját ünneplő Ludwig van Beethoven műveinek  a martonvásári szabadtéri helyszín adott otthont, ahol a Nemzeti Filharmonikusok 1958 óta minden nyáron nagysikerű koncertekkel elevenítik meg a világ egyik legismertebb zenei géniuszának alkotásait.

Mindemellett továbbra is folytatódik az április végén indult Filharmonikusok otthon c. Facebook sorozat. A művészek zenei home-videóit az FB látogatók nagy szeretettel és készséggel fogadták. A kisfilmek nézettsége többszörösen túlhaladta a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem teltházát, sőt, az egyik videót több mint 150 ezren tekintették meg.

A Nemzeti Filharmonikusok remélik, hogy az utolsó koncert elhangzását követően hamarosan személyesen is találkozhatnak Közönségükkel nyár végi, ősz eleji hangversenyeiken. 

A mielőbbi viszontlátás reményében szeretettel várják az érdeklődőket Facebook-oldalukon minden csütörtök este, LEGYENEK PRÓBATERMI E-VENDÉGEIK! 

Facebook: https://www.facebook.com/nemzetifilharmonikusok

Ajánlott cikk

Borlai Gerzson edzi az Exatlon sztárját

Két sportoló, két eltérő edzésforma, ami mégis összekapcsolódik. Mórádi Zsolt, a tízszeres kick-box világbajnok és …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás