FRISSS!!!
Home / Galéria / Idegenvezetői összefogás flashmob-al!

Idegenvezetői összefogás flashmob-al!

Közös sajtóeseményt, és figyelemfelkeltő flashmob-akciót szervezett a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIE); a Magyar Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) és a Független Idegenvezetők Csoportja. A budapesti Bazilikánál megtartott látványos, jó hangulatú esernyős flashmob-on több mint 200! idegenvezető vett részt, a produkciót a téren tartózkodó nemzetközi közönség vastapssal jutalmazta! 

„Eljött az összefogás pillanata, hogy a magyar idegenvezetők megmutassák a társadalomnak, a médiának és a döntéshozóknak: az idegenvezetés nemcsak egy passzió, hanem olyan hivatás, amit mindenki évek óta tartó továbbképzéssel, önfejlesztéssel és Magyarország, illetve a turisták iránti szolgálat szeretetével teljesít nap mint nap. A jelenlegi nehéz és bizonytalan világgazdasági helyzetben, annak ellenére, hogy a turizmus a minimális szintre csökkent, az idegenvezetők nem panaszkodnak, optimistán néznek a jövő felé! Ennek a szakmának a 60%-a egyéni vállalkozó, a célunk, hogy valahogy túléljük ezt az időszakot, és ehhez kérünk segítséget a döntéshozóktól. Több országban is láthatunk erre példát, van, ahol 2020. december végéig 600-1500 EU/hó összeghez jutnak az idegenvezetők. Nálunk nettó százezer forint havi juttatás igazán méltányos lenne.” – fogalmazott Deák Judit, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnöke. Ezt követően a szakember felhívta a figyelmet: az országos nyilvántartásban 15 ezer idegenvezető szerepel, ebből 4-5 ezer, aki aktívan működik, természetesen amennyiben van vendég – de azzal is számolni kell, hogy sokan úgy döntenek, inkább külföldre mennek dolgozni, mint egy lehetséges út a komoly idegen nyelvismeret birtokában. Ezt pedig mindenki megsínyli. 

Caesar Éva, a Magyar Idegenvezetők Szövetségének elnöke a folyamatos, legfelsőbb színtű lobbizás fontosságát hangsúlyozta. „Az idegenvezetők turizmusban betöltött szerepének fontosságát többek közt az is mutatja, hogy legtöbbször az idegenvezető az egyetlen magyar ember, akivel egy külföldi vendég találkozik, és akivel a saját anyanyelvén kommunikálni tud, mintegy 30 lehetőség közül választva. Míg régen az állami utazási irodák főállásban alkalmazták az idegenvezetőket, ma már vállalkozóként, KATA-adózási rendszerben dolgoznak. A jelenlegi helyzetben egy magyar idegenvezető az éves jövedelmének 80-90% százalékát április-október között nem tudja kitermelni, pedig általában ilyenkor teremtik meg a téli hónapok túléléséhez szükséges tartalékokat is. Ez most elmarad. Kértünk támogatást a NAV-tól, a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, és reméljük a nyár folyamán lesz pozitív változás.” 

„Az idegenvezetők helyzete azért is különösen drámai, mert legtöbbjük életét a munkája tölti ki, nincs más bevételi forrásuk. Az nem megoldás, hogy sokan vállalkozásukat szüneteltetik, mert akkor esetleges futó hiteleik miatt még nehezebb helyzetbe kerülnek, és más jellegű áthidaló munkát sem kapnak. Ami biztos: egyelőre nem térnek vissza a nemzetközi turisták és ez miatt az utazási irodák is sok gonddal küszködnek.” – erősítette meg dr. Kundi Viktória a MIE alelnöke a kilátástalan helyzetet, majd hozzátette: „Az idegenvezetők voltak az elsők között, akik 3-4 hónappal ezelőtt minden munkájukat elveszítették, és minden bizonnyal ők lesznek az utolsók, akik majd valamikor teljes kapacitásukkal visszaállnak.”

Az idegenvezetői szakma szépségét, összetettségét Pozsár Eszter foglalta össze – saját készítésű kisfilmmel alátámasztva – aki 1989 óta dolgozik a beutaztató turizmusban angol, olasz nyelven. „Nem tudunk azonnal “átképződni”, fontos része vagyunk az országimázsnak, és miért kell a segítség? – hogy ezt az értéket átmentsük!” fogalmazott a független idegenvezető. 

A sajtóeseményen, amelynek a belváros egyik felkapott turisztikai célpontja, az Urbán Betyár Étterem és Néprajzi Élményközpont adott otthont teljesen ingyen, tekintetettel az esemény jótékony céljára – részt vett Marián Bilačič, a Szlovák Idegenforgalom és Idegenvezetők Társulásának (SSSCR) elnöke, a világszervezet Magyarországért is felelős regionális vezetője, szolidaritását fejezte ki a magyar idegenvezetőkkel szemben. „A szlovák idegenvezetők havi 450 euro segítséget kaptak, holott ők is inkább dolgozni szeretnének, és nem ingyen pénzt, de sajnos erre egyelőre nincs lehetőségük.” – mondta a felsővezető. 

A sajtóeseményt követően az idegenvezetők esernyős flashmob akciót tartottak a Szent István Bazilikánál, Hajós András – Emil Rulez „Hello Tourist” népszerű című dalára Aleksandra Aleksic (Szása) MIE elnökségi tag, és angol-olasz-horvát-szerb nyelvű idegenvezető javaslatára. A flashmob-ötletét az olasz idegenvezetők június elejei demonstrációja adta, az olasz kollégákkal Juhász Nóra MIE alapító tag, olasz-angol idegenvezető vette fel személyesen a kapcsolatot, és Isabella Ruggeri – az AGTA (Hivatalos Idegenvezetők Szövetsége) nemzeti elnökasszonya a következő személyes üzenetet is küldte Rómából:

„A magyar kollégákkal vagyunk, akik június 30-án flashmob akciót szerveznek, felhívva a közvélemény figyelmét a nehézségeikre. Európa idegenvezetői súlyos károkat szenvednek a COVID 19 vírus okozta krízis miatt. A világ különböző országainak pénzügyi és egészségügyi helyzete miatt, az idegenvezetők tevékenysége jószerével csak 2021 tavaszán fog újra indulni, így munka nélkül maradnak több mint 1 évig. Az idegenvezetők a turizmusnak és a kulturális javaknak az összekötő láncszemei; alapvető szerepük van saját területük értékeinek kiemelésében. 2020. június 9-én az olasz idegenvezetők megmozdulásokat szerveztek Rómában, Velencében és Nápolyban, azt a szlogent ismételve: „Mi vagyunk a látnivalók hangjai”. Boldogok vagyunk, hogy a mi rendezvényeink adták az inspirációt más nemzetek megmozdulásainak is.” (Juhász Nóra MIE elnökségi tag, olasz-angol idegenvezető fordítása)

Amikor a flashmob-döntése megszületett, mintha az égiek is a magyar idegenvezetők mellé álltak volna, gyakorlatilag 2-3 nap alatt minden szervezési probléma megoldódott, Hajós András is örömmel adta szerzői jogi hozzájárulását. A bemutatott koreográfia lényege: az idegenvezetők szeretettel várják a külföldi turistákat, elképzelik milyen jó volt 2019-ben ilyenkor, mikor tele voltak munkával, naponta újabb és újabb csoportokat vezettek esernyőjükkel, ma meg az esernyők elhagyatottan otthon, hevernek….

Az akció közben országossá nőtte ki magát, a budapestivel egyidőben, azonos koreográfiára flashmoboltak Sopronban a Tűztorony előtt, Pécsett a Széchenyi téren. 

Ajánlott cikk

Art Piknikkel indította tegnap a műanyagmentes júliust a Bondoró Fesztivál csapata

Idén második alkalommal kerül megrendezésre a Bondoró Utcaszínház Fesztivál, amely nyárzáró eseményként augusztus 28-30. között …

Vélemény, hozzászólás?

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás