FRISSS!!!
Home / World / Online előadások a Játékszíntől

Online előadások a Játékszíntől

Sikerdarabokat tesz online elérhetővé a Játékszín. Június 3-tól szerdánként találkozhat a közönség a színház újranyitása óta műsorra tűzött, ám színpadon már nem látható produkciókkal.
A 2012-es újranyitás óta megújult a Játékszín repertoárja, számos értékes előadást váltottak fel újdonságok. Az online elérhető kínálatban drámák, filmadaptációk és klasszikus vígjátékok egyaránt szerepelnek, a főbb szerepekben többek közt Bánsági Ildikó, Gálvölgyi János, Gáspár Sándor, Lévay Viktória és Pokorny Lia is látható majd. A nézők láthatják egyebek mellett Szakonyi Károly Két nő című kétszemélyes darabját, Az eastwicki boszorkányok filmadaptációját, az ugyancsak mozivásznon sikert aratott Mennyei hang! színpadi változatát.
Az említett előadásokat rendezőként Cseh Judit és Bagó Bertalan jegyzi. A sorozat június 3-án kezdődik a Két nő című “cekkerdrámával”, a színházi felvételen Tóth Enikő és Zsurzs Kati játszik. A produkciók szerdánként 18 órától vasárnap éjfélig lesznek hozzáférhetők a színház Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján.
Bank Tamás, a Játékszín igazgatója mindeközben több tervezetet készít kollégáival az újraindulásra. Júliusi és augusztusi műsortervet is kidolgoznak, színháztermi és szabadtéri előadásokban egyaránt gondolkodnak, minden eshetőségre számítva.
Fotó: Juhász G. Tamás

Ajánlott cikk

MÁSFÉL HÓNAP MÚLVA JÖN A VESZPRÉM-BALATON FILMPIKNIK

Immár nyilvánosak az ingyenes rendezvény helyszínei Szeptember 3-5. között rendezik meg a Veszprém-Balaton Filmpikniket, ahol …

Vélemény, hozzászólás?

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás