FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Életmód / K&H: mobilbankból szinte mindent

K&H: mobilbankból szinte mindent

még több szolgáltatás költözik a telefonokba

Mostantól már valamennyi meglévő lakossági hitelt, befektetést ellenőrizhetik a K&H ügyfelei a mobilbankban. Jelenleg 108 ezer olyan K&H-s ügyfél van, aki valamilyen hitellel rendelkezik a pénzintézetnél és mobilbankot is használ, a megtakarítással rendelkezők közül pedig 30 ezren mobilbank felhasználók is. Ők ezentúl a fejlesztés segítségével könnyen és gördülékenyen tájékozódhatnak mobilbankjukban hiteleik aktuális állásáról valamint befektetéseikről. Szintlépés történt a biztosításoknál is, a K&H mobilbankján keresztül mostantól már lakásbiztosítást és utasbiztosítást is lehet kötni.

Folytatódnak a K&H digitális fejlesztései, amelynek keretében folyamatosan szélesíti az elektronikus megoldások palettáját. Májustól a K&H több mint százezer ügyfele már a mobilbankon keresztül kaphat számos olyan információt, amit eddig csak az e-bankon keresztül vagy személyes tájékoztatás útján tudhatott meg.

megmondja az okostelefon
Az érintett ügyfelek ezentúl a mobilbankjukon keresztül bármikor megnézhetik, hol tartanak hitelükkel, legyen szó lakáshitelről, személyi kölcsönről vagy éppen babaváró hitelről. Láthatják, hogy mennyi az aktuális tőketartozásuk, mennyi idő van még a futamidő végéig. Emellett elindíthatják mobilról is a teljesen online személyi kölcsön igénylést is.

Emellett minden érintett ügyfél ellenőrizheti megtakarításainak, befektetéseinek egyenlegét. Jelenleg a K&H-nál közel 650 ezer ügyfél vezet folyó-, vagy megtakarítási számlát, értékpapírszámlával pedig több mint 120 ezren rendelkeznek. Ők, természetesen, ha van mobilbankjuk, mostantól ellenőrizhetik a K&H-s mobilbankon keresztül a betéti számláikat és – ha van – akkor a devizabetéteiket is.  A mobilbankban májustól látható, hogy mikor jár le a lekötött betét, mikor lesz a következő fordulónap, ahogyan az is, hogy a kamatokkal együtt mekkora összeg van az adott betéti számlán. A bank fejlesztésének köszönhetően a befektetések is bekerültek a mobilbankba: a szóban forgó ügyfelek a teljes portfóliójuk értékét, a szabadon elérhető pénz összegét is megnézhetik, emellett természetesen az értékpapírok – legyenek azok forint- vagy devizaalapúak – aktuális értékét külön-külön is megtekinthetik.

„Folyamatosan azon dolgozunk, hogy ügyfeleink egyre könnyebben, gyorsabban és kényelmesebben tudják intézni a pénzügyeiket. A mobilbankban megjelenő új szolgáltatások is ebben segítenek. Azt látjuk, hogy ügyfeleink egyre nyitottabbak az online megoldások iránt, a koronavírus-járvány pedig még inkább felgyorsította ezt a folyamatot. A K&H 450 ezer digitálisan aktív ügyféllel rendelkezett 2019 év végén, és számuk március végére 477 ezerre emelkedett. Közülük a többség, azaz 300 ezren aktív mobilbank-felhasználók. Ráadásul nem csak az ügyfelek száma növekszik, de egyre aktívabbak is ezeken a felületeken” – mondta Árva András, a K&H lakossági ügyfelek szegmens marketing főosztályvezetője.

pár gombnyomásra a biztonságtól
A K&H mobilbankos fejlesztése a biztosítások terén is mérföldkövet jelent. Májustól az eddiginél még egyszerűbbé és gyorsabbá válik a lakásbiztosítás és az utasbiztosítás megkötése a K&H mobilbankjában. Az érintetteknek számos személyes adatot már nem kell megadniuk, mert a mobilbankba történő belépéssel ezt a rendszer már ismeri és betölti. Kényelmessé válik az első biztosítási díj kiegyenlítése is: csak ki kell választani, melyik K&H-s bankkártyájáról szeretné azt az ügyfél befizetni. A biztosítási kötvényt pedig e-mailen azonnal kézhez kapja az ügyfél.

A lakásbiztosítás és utasbiztosítás mobilbankon keresztül történő megkötését a magyarországi bankok közül elsőként a K&H tette lehetővé, májustól. Ez a lehetőség pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy növekedjen a K&H Biztosító lakásbiztosítással rendelkező, 2019 végén több mint 136 ezer ügyfélből álló tábora. A jelenleg K&H-s bankszámlával rendelkező, esetlegesen más biztosítónál lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek kényelmesen megköthetik az új lakásbiztosításukat, ezzel pedig még több pénzügyi szolgáltatásukat terelhetik egy helyre, egyszerűsítve a mindennapi pénzügyeik intézését. A K&H-nál egyébként 2019 végén a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek száma elérte a 137 ezret, a szerződések állománya pedig az 5 milliárd forintot.

Az egyéni utasbiztosítást már eddig is csak online lehetett megkötni, de mostantól a weboldal mellett „beköltözött” a mobilbankba ez a funkció is. 2019-ben egyébként a K&H online felületén több mint 53 ezer utasbiztosítási szerződést kötöttek, ami közel 120 ezer biztosítottat jelent.

telefonon is jöhet a biztosítás
A K&H célja, hogy a vírushelyzetben minél többen tudják otthonról – kényelmesen és biztonságosan – intézni a pénzügyeiket és csak elkerülhetetlen esetben legyen szükséges a bankfiókjaink látogatása. Számos banki termék  elérhető távértékesítéssel, azaz nincs szükség a személyes ügyintézésre. Ráadásul április 21 óta nem csak banki, de több biztosítási termék is köthető ily módon távolról.

Ajánlott cikk

Egy csésze empátia: közösségi kiállítással nyit újra a Magyar Vöröskereszt kávézója 

Két éve nyitotta meg a Magyar Vöröskereszt az Empathy Cafe&Bistro speciality kávézót és közösségi teret …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás