FRISSS!!!
Home/Galéria/Két magyar csapat jutott be az UNICEF nemzetközi vetélkedőjének döntőjébe

Két magyar csapat jutott be az UNICEF nemzetközi vetélkedőjének döntőjébe

Két magyar fiatalokból álló csapat jutott be az UNICEF Rajtad áll a jövőd! (Youth Challange) nemzetközi döntőjébe. A Tatán tanuló lányokat, Nórát, Zitát és Viktóriát tömörítő NZV a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek, tanárok és szülők számára fejleszt applikációt, míg a fóti gyermekvárosból érkező Kerekes és Lábas csapata (Roli, Tomi és Karol) útvonaltervezőt készít a fogyatékossággal élő diákok számára, hogy azok a kiterjesztett valóság (AR) segítségével tudjanak közlekedni a felsőoktatási intézményekben. A hazai döntőn a további három csapat is különdíjban részesült.

Az UNICEF Magyarország 2018-ban indította útjára a Rajtad áll a jövőd! nemzetközi vetélkedő hazai sorozatát. A kezdeményezés célja az, hogy a hátrányos helyzetű 14-24 éves fiatalok azonosítsák az életüket leginkább befolyásoló problémákat és hatékony helyi megoldásokat találjanak azokra. A középdöntőbe öt csapat került, mindegyikük 1000 dollárt és szakmai mentorálást kapott a tervei kidolgozására. A döntőben a szakmai zsűri, valamint a fiatalok és a mentorok szavazatai alapján az NZV és a Kerekes és Lábas jut a világdöntőbe, ők most tovább dolgoznak a projektjeiken, amelyeket kiküldenek New Yorkba, itt 40 ország 80 csapatával kell megmérkőzniük.

Az NZV-t három lány alapította és a tanulási nehézségekkel küzdő (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia stb.) diákoknak szeretnének segíteni egy applikáció fejlesztésével. Olyan közösséget építenek gyerekek, szülők, tanárok bevonásával, amelynek tagjai támogatják egymást és könnyebben hozzáférnek a szakértők segítségéhez is.

A Kerekes és Lábas tagjai többségükben maguk is mozgássérültek, a fóti gyermekotthonban élő fiatalok az akadálymentes közlekedés megteremtése érdekében készítenek appot, amely a felsőoktatási intézmények belső tereiről is valós idejű felvételeket biztosít a felhasználóknak.

A zsűri úgy érezte, hogy a nemzetközi versenyben ez a két csapat tudja a legjobban érvényesíteni a terveit, azonban a másik három finalista lokális projektjét is támogatni kívánják, ezért a döntőn különdíjakat is kiosztottak.

A tomori munkavállalók lehetőségeit online platformmal javítani kívánó TomoRRow-t a Pénzügyminisztérium, az ószajlai, helyi családokat adományközpont létrehozásával támogató Szajla Gyöngye csapatot a Videoton díjazta és mentorálja ezáltal tovább. A diszkrimináció ellen a művészet erejével küzdő Budaörsi Tanoda – Romano Glaszocsapat pedig két különdíjat is kapott egyszerre, munkájukat a továbbiakban az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Cserkészszövetség is támogatni fogja.

Fantasztikus terveket tettek le a csapatok az asztalra, azt pedig, hogy a zsűri tényleg nehéz helyzetben volt, jól mutatja, hogy az előzetes tervekkel ellentétben végül különdíjakat is kiosztottunk, mert úgy érezzük, hogy ezek az egy-egy magyar közösség életét segítő kezdeményezések mind támogatást érdemelnek. A két továbbjutó csapat pedig a nemzetközi porondon is bizonyíthat és talán lehetőséget kap arra, hogy nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is javítsa a tanulási nehézségekkel küzdő, illetve a fogyatékossággal élő fiatalok életét” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

A zsűriben az UNICEF Magyarország, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium, az Accenture Magyarország, a Magyar Cserkészszövetség, a Videoton Holding Zrt. és az OTP Bank vezető képviselői és egy független üzleti szakértő vettek részt.

A Rajtad áll a jövőd program stratégiai partnerei: Accenture Magyarország, OTP Bank, Videoton Holding Zrt.

A Rajtad áll a jövőd támogató partnerei: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Pénzügyminisztérium, ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt., Celanese Magyarország, General Delegations of Flanders in Vienna,

A Rajtad álla jövőd! program együttműködő partnerei: CMS, E.ON, Google Magyarország, Kolibri Pictures, Microsoft Magyarország, Supercharge, Vortexcode

A versenyzők mentorálásában az Accenture Magyarország és az E.ON Hungária Zrt. vállalt szerepet.

Ajánlott cikk

Újító kezdeményezés a legkisebbek egészségügyi ellátásának javításáért

Családközpontú fejlődéstámogató képzés indul a koraszülöttekért Magyarországon a koraszülött osztályokon nincs egységes szabályozás a szülők …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás