FRISSS!!!
Home / Galéria / Komoly alvási nehézséggel küzdött Détár Enikő

Komoly alvási nehézséggel küzdött Détár Enikő

A színésznő évek óta nagyon keveset aludt, volt olyan időszak, amikor altatókhoz kellett fordulnia, ha három óránál többet szeretett volna pihenni. Enikő mostanra megtalálta a megoldást, így végre minden nap képes legalább 6 órát szundítani.

Détár Enikő sok éve örvendezteti meg a nézőket előadásaival, azonban életmódja az utóbbi időben mind jobban megbosszulta magát. A kevés alvás és a stressz egyre inkább megviselte a színésznőt. Nemrégiben kollégái ajánlottak neki egy módszert, ami segített a problémái kezelésében
“Világéletemben éjjeli bagoly voltam, későn aludtam el, reggel pedig sokáig húztam a lóbőrt. Gyerekek, munka és háztartás mellett azonban nem tehettem már meg, hogy délig aludjak, viszont 3-4 előtt nem tudtam lefeküdni. Előfordult, hogy hatkor keltem, így körülbelül 3 óra alvással csináltam végig a napokat. Bevallom, volt, hogy altatókkal próbáltam segíteni magamon, de ezt hamar abbahagytam, mert tudom, hogy könnyen függőséget okoz. Viszont azt éreztem, hogy ez egyszerűen nem mehet így tovább, mert az egészségem is rámehet. A kollégáim ajánlották a kannabisz olajat, amiben azért bíztam meg, mert patikában lehet kapni, de mégsem gyógyszer, hanem egy természetes megoldás. Nem lehet rászokni, csak a nyelvem alá kell csöppenteni, vagy a bőrömbe dörzsölöm, és nem egy újabb kapszula” – magyarázta a színésznő.
“Az olaj amúgy sok minden mellett segít a stresszoldásban is, amire mostanában elég nagy szükség van. Ugyan apukám mindig azt mondta, hogy olyan vagyok, mint a macska, mindig talpra esem, viszont a jelenlegi helyzet engem is elbizonytalanít kissé. Az a legrosszabb, hogy nem tudom meddig tart ez az időszak, és vajon visszatér-e az életünk a régi kerékvágásba, vagy teljesen megváltozik a világ? Persze, nem hagyom el magam, önkéntesként bevásárolok időseknek, sok időt töltök a családommal, tornázom, egészségesen étkezem. Sőt, a munkától sem félek! Már voltam is próbanapon egy cégnél, ha úgy hozza az élet, akkor új területeken is kipróbálom magam, amíg nem térhetek vissza a színpadra” – jelentette ki Détár Enikő.

Ajánlott cikk

Hogyan hozzuk ki a legtöbbet magunkból az online meetingekre?

Az online meetingek és webináriumok az elmúlt időszakban a mindennapok részévé váltak és a jóslatok …

Vélemény, hozzászólás?

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás