FRISSS!!!
Home / Címlap / Közös akarat – közösségi fejlesztések

Közös akarat – közösségi fejlesztések

Eldőlt mely javaslatok lettek a Budafok-Tétényi Részvételi Költségvetés győztesei

Lezárult a mintegy 7 hónapon át tartó kezdeményezés, melyet első ízben hirdetett meg Budapest XXII. kerületének önkormányzata. A záró eredmények és a statisztikai adatok is azt mutatják komolyan vették a helyiek a kerület vezetésének felhívását Budafok-Tétény közös fejlesztésére. Több, mint 360 ötletet küldtek be a kerületi lakosok. Ezek közül 2 szavazási fordulóban, mintegy 10 400 voksot leadva választották ki a győztes javaslatokat. 

A főváros XXII. kerületében 2019-ben került először meghirdetésre a részvételi költségvetés. A kezdeményezés keretében a helyi lakosok mondhatták el, milyen fejlesztésekkel szeretnék jobbá tenni a Budafok-Tétényen élők mindennapjait. Az októbertől-decemberig tartó ötletbenyújtási időszakban 363 javaslat érkezett, ebből 40 csoport által benyújtott ötlet volt, a többi egyéni.  63-an éltek a lehetőséggel és több fejlesztési javaslatot is beküldtek.  A négy legnépszerűbb témakör, amiben fejlesztési ötlet érkezett az a közlekedés és biztonság (36%), a környezet (26%), a közösség (16%) és az egészség (7%) volt. 

A kezdeményezéshez több ismert, budafok-tétényi lakos is csatlakozott. A projektbenyújtási időszakban Gál Csaba „Boogie a Megasztár tehetségkutatóból ismert zenész illetve a helyiek körében igen népszerű és kedvelt, 2019-ben a kerület vállalkozója címet is elnyerő Serfőző László is részvételre buzdította a budafok-tétényieket.  A kezdeményezés honlapján, a www.kozossegrekapcsolva22.hu-n összeségében mintegy 2500-en regisztráltak. A részvevők átlagéletkora meghaladta a 40 évet, a legtöbben (50%) családosok. 

A 2019-es késő őszi javaslatbenyújtási időszakot 2020. januárjában majd a tavaszi időszakban 2 szavazási forduló követte. Azok a projektek kerültek az első voksolási körbe, amelyek illetékességi szempontból a helyi önkormányzathoz tartoztak, nem ütköztek jogszabályba és tartalmuk nem állt átfedésben egy már megvalósult, vagy megvalósítás alatt álló másik kerületi fejlesztéssel. A szavazásban részvevő ötletek többek között voltak rendezvények, sportfejlesztések, kulturális programok, játszóterek, kutyákkal kapcsolatos aktivitások, kertmozi és közlekedési fejlesztés is. A projektek a megvalósítás helye szerint három csoportba kerültek úgy, mint budafoki, budatétényi és nagytétényi javaslatok. Mindegyik kerületrészben 100-100-100 millió forint lett előzetesen elkülönítve a győztes ötletek kivitelezésére. A második fordulóba – mindhárom csoportból – a 20-20-20 legtöbb voksot kapó projekt kerülhetett.

Budafok-Tétény lakosai mindkét voksolási körben igen aktívak voltak. A két fordulóban összesen mintegy 10.000 szavazat érkezett. A legtöbben Budafokon vettek részt a kezdeményezésben, mindkét fordulóban a leadott szavazatok több, mint 60 százaléka az itteni javaslatokra érkezett. Az utolsó szavazási körben az ötletgazdák online kortesbeszédekkel is népszerűsíthették javaslataikat, melyek a kezdeményezés honlapjára és közösségi média felületére is felkerültek, ahol több, mint 2000-en látták ezeket a videókat. A közösségi médiában folyamatosan követhették a helyiek a részvételi költségvetéssel kapcsolatos legfontosabb információkat. Az említett felületen a kezdeményezés hírei több, mint 4400 like-ot, mintegy 60.000 elérést, több, mint 400 kommentet és mintegy félezer megosztást generáltak.

Április közepén végül eldőlt, mely projektek voltak kerületrészenként a legnépszerűbbek. Budafok-Tétény polgármestere elismerően nyilatkozott a kezdeményezés értékelésekor. Közösen gondolkoztunk, terveztünk, hogy ha úgy adódott, idegenek fogtak össze, gondolták át javaslataikat, hogyan tudnák azt a közösség érdekében tökéletesíteni. Úgy érzem, hogy ezek az ötletek és általában, a részvételi költségvetés egész folyamata közelebb hozták egymáshoz az itt élőket- fogalmazott Karsay Ferenc.

A kerület vezetője elmondta azt is, hogy még februárban a kezdeményezés ünnepélyes lezárásáról egyeztettek kollégáival, de néhány héttel később minden megváltozott. Karsay Ferenc úgy fogalmazott összegző üzenetében: talán nem túlzás azt mondani, hogy az egész világnak — egy láthatatlan ellenséggel kell szembenéznie. Ez a helyzet mindannyiunk számára komoly kihívás. Most a legfontosabb feladatunk, hogy minden óvintézkedést megtegyünk a kerületünkben élők érdekében. Budafok-Tétény polgármestere megerősítette, hogy elkötelezettek a részvételi költségvetésben nyertes ötletek megvalósításában, ám a jelenlegi járványhelyzetben kötelességük minden emberi és pénzügyi forrást a védekezésre fordítani. Így most csak arra van lehetőségük, hogy a részleteket online formában megbeszéljék a nyertesekkel, hogy előkészítsék a tervezési szakaszt. Karsay Ferenc hozzátette, amint a vészhelyzet véget ér, újabb lendülettel veselkednek neki a közös munkának és valósítják meg azokat az ötleteket, melyekkel a kerület lakosai megtisztelték Budafok-Tétény vezetését.

Ajánlott cikk

Ezekkel a lakberendezési megoldásokkal hatékony lesz az otthoni munka 

Egy hatékonyan berendezett otthon, ahol kényelmes, praktikus környezetben tölthetjük mindennapjainkat fontosabb, mint eddig bármikor. Az …

Vélemény, hozzászólás?

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás