Home / Címlap / Menedzserszövetség – Jövő Menedzsere 2.0 Mentor Program

Menedzserszövetség – Jövő Menedzsere 2.0 Mentor Program

A Menedzserek Országos Szövetsége elnöki posztjának 2020. március 8-i átvételét követően, Kapitány István, a Shell globális kiskereskedelmi alelnöke megkezdte az elnökséggel és az ügyvezetéssel közös aktív munkáját. A koronavírus miatt kialakult gazdasági világ krízisre reagálva, az elnökség jóváhagyásával az ügyvezetés elindította új programjait.

A Menedzserszövetség április 20-án elindította Jövő Menedzsere 2.0 Mentor Programját, online formátumban, 36 mentorral, akiknek véleményére, gondolataira és iránymutatására a jelen helyzetben fokozott szükség van Magyarországon.

A Menedzserszövetség rendkívül sikeres első mentor programját követően, 2020. májusában folytatja kezdeményezését, Jövő Menedzsere 2.0 Mentor Program néven. Tavaly tavasszal, mikor az előző program koncepciója kidolgozásra került, három fő elv mentén határozta meg a Szövetség elnöksége és ügyvezetése a programmal kapcsolatos céljait: értékteremtés a következő menedzser generáció számára, szinergia alapú tudásmegosztás az üzleti élet generációi között, és a legfontosabb, szerepvállalás a jövő menedzsereinek képzésében. 

A Menedzserszövetség 2020 tavaszán elindítja mentor programját online formátumban, olyan mentorokkal, akiknek véleményére és gondolataira a jelen helyzetben fokozott szükség van Magyarországon. Ebben az időszakban a tapasztalatátadás, az iránymutatás a lehető legnagyobb segítség a fiatal vezetőknek, középvezetőknek, a Menedzserszövetség ezzel a programjával kívánja támogatni a Jövő Menedzsereit ebben a válságos időszakban. A mentoráltak választ kaphatnak a mentoroktól többek között arra, hogy milyen lehetőségeik maradtak, ha az A terv teljesen megsemmisült, mit tehetnek a kialakult helyzetben és mit tanulhatnak egy ilyen válsághelyzetből?

A mentor program muníció a koronavírus alatt, és az utána következő, a gazdasági fellendülést igénylő időkre. 

A szűkkörű csapat – aki a program megalkotásán és tökéletesítésén dolgozott az elnökség felkérésére – az új projekt megalkotása során az előző év programjának eredményét és tanulságait is felhasználta, illetve a rendkívüli helyzetre való tekintettel az elérhető legprofesszionálisabb digitális felület használatához nyújt segítséget a program során. 

36 mentor vesz részt a programban, a hivatalos kommunikáció április 20-án indul és május 10-ig tudnak rá az érdeklődő mentoráltak jelentkezni. 

A Menedzserszövetség elnöksége és ügyvezetése bízik benne, hogy a Szövetség tagjaiból és az Év Menedzsere díjazottaiból álló mentor csapat, szakmai támogatásával egy sikeres program keretében számos mentee-nek adhat hasznos ismereteket és tanácsokat. A program 2020 május közepén indul és június végén fejeződik be. Pont abban az időszakban, amikor már szemmel láthatóak lesznek a gazdasági károk, amikor a legtöbbet segíthetnek a mentorok a Jövő Menedzsereinek olyan tapasztalatokkal, melyek azonnali megoldást nyújthatnak számukra.

A világban kialakult helyzetre való tekintettel a Jövő Menedzsere 2.0 Mentor Program digitális alapokon, virtuális találkozók formájában fog megvalósulni 2020. május 15. és 2020. június 30. között, 6 alkalommal 2 órás online konzultáció keretében.

A Menedzserszövetség hisz benne, hogy csak közösen, összefogva sikerülhet átvészelni ezt a minden szempontból bonyolult és rendkívül sok áldozatot követelő helyzetet. Ennek elérése érdekében próbál értéket teremteni és megfelelő felületet biztosítani a tudás- és tapasztalat megosztás megfelelő átadásához, áramlásához.

Ajánlott cikk

Tiszta elektromos eszközökkel a jobb egészségért

A mindennapokban használt eszközök közül az okostelefonok vannak leginkább kitéve a kórokozóknak, a tévék pedig …

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás