FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Színház / Négy hete zárva a Játékszín – Bank Tamás összegez

Négy hete zárva a Játékszín – Bank Tamás összegez

Bank Tamás, a Játékszín igazgatója fontos jelzésként értékeli a bajba jutott színház nézői visszajelzéseit és reménykeltőnek tartja a kormány eddigi gazdasági intézkedéseit.

A Teréz körúti színház közösségi oldalán ütemesen növekedett a látogatók száma az elmúlt hetekben. A közönség megtartásáért sokat tesznek a színészek, akik egymásnak címzett nyilvános videót küldenek naponta, a nézők pedig még távolról is meghálálják ezt, kifejezik: nem hagyják el a művészeket ezekben a vészterhes időkben.

Bank Tamás az előadások kényszerű szüneteltetésének bejelentése után szinte azonnal létrehozott egy tízmilliós alapot az esetlegesen bajba jutó munkavállalók és művészek segítésére. Mint mondja, ez önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy a színház átvészelje a bizonytalan ideig tartó zárlatot, a meghirdetett gazdaságélénkítő csomag ismert elemei azonban reménykeltőek.

„Az előadóművészeti szférában a munkavállalóknak nem kell most nyugdíjjárulékot fizetni, az egészségbiztosítási járulék pedig a törvényi minimumra csökken. Ezzel egy átlag színházi dolgozó havonta legalább 25 ezer forinttal kereshet többet március és június között” – fogalmaz. Hozzáteszi: a kormány további intézkedései is segítik a szcénát, a munkáltatók járulékfizetési terheit elengedték március és június között, ez minimálbér esetén is legalább 30 ezer forintos megtakarítást jelenthet havonta minden dolgozónknak. Ugyancsak fontos körülmény, hogy ebben az időszakban az egyéni vállalkozóként foglalkoztatott művészeti szakembereknek nem kell fizetni a katát. „Jelen helyzetben, amikor minden kulturális alkotótevékenység leállt, a legtöbb művész minden bevételtől elesett, egy főállású katás számára ez a havi 50.000 forint nagyon nagy segítség most” – mondja Bank Tamás.

A Játékszín egyelőre őszi újraindulással számol, ugyanakkor az igazgató bízik abban, hogy a kormány továbbra is pozitívan közelíti meg a speciális és a vészhelyzeti intézkedések által mélyen érintett színházi szcénát.

Fotó: Juhász G. Tamás

Ajánlott cikk

Pünkösd Gyereknappal, “Budapest tengerpartján”

A pünkösdi háromnapos ünnepen reggel 9-től este 10-ig ingyenesen látogatható Budapest tengerpartja, a főváros északi …

Vélemény, hozzászólás?

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás