FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Színház / Külföldön és itthon is nagy sikert értek el az Első Magyar Karantén-Színház előadásai

Külföldön és itthon is nagy sikert értek el az Első Magyar Karantén-Színház előadásai

Az Első Magyar Karantén-Színház és a Litera közös drámaversenyére ugyan április 15-ig várják az egyfelvonásos műveket, azonban a nézők már április 8-án megnézhetik a Tasnádi István által, a karanténdráma-versenyre írt Húzzál újat című darabját Szikszai Rémusz rendezésében, Láng Annamária, Rába Roland és Pál András előadásában a TRIP Facebook-csatornáján. Az Első Magyar Karantén-Színház létrejöttét nagy nemzetközi figyelem övezi, megalakulásukról hírt adott a Reuters, a The New York Times, a londoni The Stage, a China Global Television Network, és a pakisztáni SUCH TV is.

Magács László, a TRIP igazgatója különösen fontosnak tartja a most megvalósuló, színházakon átívelő összefogást. A TRIP virtuális társulatában több színház művésze is közreműködik, a Nemzeti Színházból, a  Radnóti Színházból, a Burgtheaterből és a Miskolci Nemzeti Színházból; számos társulatból képviselik magukat színészek. Magács László megerősítette, hogy a művészek mindannyian ingyen dolgoznak, de minden erejükkel azon vannak, hogy támogatást szerezzenek munkájuk honorálására.

Az Első Magyar Karantén-Színház – proaktívan, villámgyorsan reagálva az új helyzetre – a március 16-i megalakulása óta 17 különböző stream videóval eddig több, mint 100 000 nézőhöz jutott el a TRIP  Facebook-oldalán. Az újonnan kialakított programstruktúrában hétfőnként színházi előadásokkal, keddenként a Láng Annamária és Simon Zoltán főszereplésével készülő Jelenetek egy háztartásból című sorozattal, szerdánként a Literával közösen meghirdetett karanténdráma-versenyre beérkező drámákkal, csütörtökönként angol nyelvű programokkal, péntekenként és szombatonként pedig koncertekkel várnak mindenkit a TRIP Facebook-oldalán, ahol az eddigi események is visszanézhetőek.

Április 8-án Tasnádi István Húzzál újat című drámáját mutatja be Láng Annamária, Rába Roland és Pál András Szikszai Rémusz rendezésében, akinek ebben az évadban ez lesz az első rendezése; április 15-én pedig a Nemzeti Színház színészei, Trill Zsolt és Szűcs Nelli, valamint Kovács Panka előadásában lesz látható a következő karantén-dráma, Dr. Mangó Gabriella Karanténvírus című darabja Szabó K. István rendezésében. Április 9-én a Those Good Old Day című előadást láthatják a nézők a TRIP Facebook-oldalán, ami az 1920-a évek magyar kabaréját eleveníti fel, angol nyelven. Április 10-én és 11-én a Folksteps és a Psych-O-Genesis ad online koncertet.

Az Első Magyar Karantén-Színház és a Litera közös karanténdráma-versenyére idáig közel 50 pályamű érkezett be; a kiírók április 15-ig várják a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett rendkívüli élethelyzetre reflektáló műveket. A közönség dönti el, ki nyeri el az első, második és harmadik díjat, és az azzal járó pénzjutalmat. A drámapályázat első helyezettje 300 000, a második 200 000, a harmadik pedig 100 000 Ft díjazásban részesül.

A karanténdráma-versenyről további részletek az Első Magyar Karantén-Színházat létrehozó TRIP oldalán és Facebook-oldalán, valamint a Literán és a Litera Facebook-oldalán találhatóak.

Ajánlott cikk

Bokodi Sándor-díjjal tüntették ki az alapítót, Konrád Istvánnét

A Bokodi Sándor emlékére létrehozott díjat immáron nyolc éve adják át, ezúttal az impozáns Kossuth …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás