FRISSS!!!
Home / Címlap / A népharag utolérte a patikákat és a kereskedőket

A népharag utolérte a patikákat és a kereskedőket

  • Egy kiskereskedő lerántja a leplet a “túlárazott” szájmaszkokról 

Az elmúlt időszakban számtalan felháborodott kommentet lehet olvasni a közösségi médiában, miszerint a szájmaszkok már-már a megfizethetetlenség határát súrolják. Értetlenkedő vásárlók, közszereplők szidják a patikákat, kereskedőket, hogy tízszeres, (gyakran húszszoros) áron kínálják a maszkokat, higiéniai termékeket, pedig nem a magyarországi boltok felelősek az áremelkedésért. 

Majka, az ismert előadóművész felháborodva tette ki Facebook oldalára, hogy 38 ezer forintért vásárolt 100 db sebészi szájmaszkot, és a patikát okolta az áremelés miatt. Félmilliós követőtáborát ezzel a félinformációval a tisztességes patikák és kereskedők ellen uszította. “A kiskereskedelmi árak azért ilyen magasak, mert már beszállítóktól is ezen az emelt árszinten kapják meg a termékeket a kereskedők.” – árulta el Nagy Gábor, a SzerszamKell.hu ügyvezetője.

Miért emelkedtek meg a szájmaszkok beszerzési árai? 

A szájmaszkok árának növekedése elsősorban a kialakult hiperkeresletnek és az ebből származó áruhiánynak köszönhető. Ez a jelenség nem összehasonlítható a csirkehús felvert árával, mivel a csirkehúsból nincsen túlkereslet. A pillanatnyi hiányt a járvány betörésekor tapasztalható pánikszerű felvásárlás okozta, mely napokon belül helyreállt.

A maszkok jelentős részét Kínában gyártják, az egész világ onnan vásárolja. A koronavírus járvány kirobbanásakor pedig érthető okok miatt a kínaiak korlátozták ezen termékek exportját, ezzel egy időben pedig a még Európában és Magyarországon raktáron lévő szájmaszkokat felvásárolták és exportálták Kínába. Ez volt az áruhiány első hulláma, mely kiszippantotta ezeket a termékeket a piacról. Ahogy a vírus terjedt, egyre nagyobb vásárlói igény támadt a maszkokra azonos gyártói kapacitás mellett, ezt a kapacitást pedig lehetetlen volt egy hónap alatt a többszörösére növelni. Ugyanez az effektus gyűrűzött le egészen az alapanyagokig, ezek együttes hatása pedig azt eredményezte, hogy már az alapanyag is jóval drágábban érkezett a gyárba, illetve a gyártók is jóval magasabb áron értékesítették. Mire a termékek eljutottak a boltokig és patikákig, már az eredeti ár többszörösébe kerültek.

Egy egyszer használatos „sebészi” szájmaszk nagykereskedelmi beszerzési ára kb. 300-400 forint. Erre rakódik a kiskereskedelmi árrés, amiből a cég fedezi a költségeit. Ez boltonként változó, de átlagosan 30-60%, amihez hozzájön a 27% Áfa. Így jön ki, hogy az orvosi szájmaszk, ami januárban még 20-30 forintba került, most már 600 forint. Az iparban leginkább elterjedt FFP2-es szűrési képességű munkavédelmi szájmaszk jelenlegi nagykereskedelmi ára 3500 – 4000 forint. Az előző képlet alapján, mire a boltok polcaira kerül nagyjából 6000 forintot fognak érte kérni.

Mikor fog visszaállni az eredeti ár?

A barkácsáruház ügyvezetője szerint “Az árak akkor fognak elindulni lefelé, ha a kínálat újból ki tudja elégíteni a kereslet szintjét. Már most megfigyelhető, hogy az elmúlt héten nem emelkedtek a szájmaszkok beszerzési árai: vélhetően elérték azt a pontot aminél többet már nem hajlandóak érte adni a vásárlók. Ezzel egy időben több vállalat és állami szervezet is nekikezdett a gyártásnak. További jó hír, hogy Kínában enyhül a járvány, így onnan is fognak érkezni hamarosan higiéniai termékek. Mindez azt jelenti, hogy belátható időn belül jóval olcsóbban juthatunk majd szájmaszkokhoz.”

Ajánlott cikk

Ezekkel a lakberendezési megoldásokkal hatékony lesz az otthoni munka 

Egy hatékonyan berendezett otthon, ahol kényelmes, praktikus környezetben tölthetjük mindennapjainkat fontosabb, mint eddig bármikor. Az …

Vélemény, hozzászólás?

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás