FRISSS!!!
Home / Sztárvilág / Hollandia első számú pszichedelikus rocktriója lesz az Ivan & The Parazol vendége

Hollandia első számú pszichedelikus rocktriója lesz az Ivan & The Parazol vendége

Egy testvérpár alapította meg 2007-ben a DeWolff elnevezésű rocktriót, és rögtön új fejezetet kezdtek el írni a holland rocktörténelemben.  Debütáló koncertjüket a legendás amszterdami Paradisóban tartották, első lemezük országszerte népszerűvé tette őket, és azóta sincs megállás. A még mindig csak a húszas éveiket taposó csapat felvett három élő és hét stúdióalbumot, ezernél is több koncertet adott Európától Indonéziáig, valamint besöpörték a holland Grammy-díjat is. Március 11-én az UP Újpesti Rendezvénytérben az Ivan & The Parazol vendégeként lépnek fel. 

A Pablo van de Poel (ének, gitár), Luka van de Poel (dobok) és Robin Piso (Hammond-orgona) alkotta DeWolff a hetvenes évekbeli, pszichedelikus blues-rock zenekarokat idéző hangzásvilágával mára Hollandia egyik legnépszerűbb fiatal zenekara lett. „Ezek a fiúk nemcsak zenét játszanak, hanem együtt lélegeznek a zenével. Csak két percet kell megnézni egy DeWolff koncertből, hogy megértsük, miért van helyük a rock aranykorát idéző daloknak a 21. században is” – írják róluk. 

Érdekesség, hogy a DeWolff tavaly jelentette meg Tascam Tapes című, hetedik stúdióalbumát, amit turné közben, egy bőröndnyi méretű négysávos magnóval rögzítettek mindössze 50 dolláros költségvetésből. Dobokat, Hammond-orgonát és gitárerősítőket sem használtak a lemez felvételénél. A nyolcvanas években készült Tascam Porta Two magnó kimeneteibe egy különleges hangzású samplert és dobprogramot, egy elemes szintetizátort és egy gitárt kötöttek be, ezzel teremtettek egyedi atmoszférájú hangzásvilágot. 

A DeWolff tehát hasonló utat követ, mint az Ivan & The Parazol: nem csak tisztelik és szeretik a múltat, de képesek a saját képükre formálni a korábbi hatásokat. A két zenekar tavaly egymás után lépett fel a Sziget Fesztiválon, de már előtte is ismerték egymást, hiszen a magyar csapat régebben dolgozott a DeWolff menedzserével is. A március 11-i újpesti buli után tavasszal két hollandiai koncerten is közösen lépnek fel. 

YouTube – DeWolff – Nothing’s Changing: 

DeWolff: Blood Meridian I:

 

Ivan & The Parazol / guest: DeWolff (NL), Grand East (NL) 

2020. március 11. UP Újpesti Rendezvénytér

Facebook event: https://www.facebook.com/events/595892727905682/

Ajánlott cikk

EGY HÉT MÚLVA HAZAI ŐSBEMUTATÓ A CENTRÁL SZÍNHÁZBAN

Házassági leckék középhaladóknak 2 Stohl Andrással, Balsai Mónival, Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal Október 30-án …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás