FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Életmód / Tavaszi testi-lelki megtisztulás a természet erejével

Tavaszi testi-lelki megtisztulás a természet erejével

Élhetünk, táplálkozhatunk nagyon egészségesen, a szervezetünkre ható káros anyagokat akkor sem tudjuk teljesen kizárni, hiszen jelen vannak a levegőben, az ételeinkben, sőt még a legtisztábbnak tartott vízben is. Elkerülhetetlen, hogy egy idő után szervezetünkben lerakódnak és felhalmozódnak ezek a nemkívánatos méreganyagok. Épp ezért itt az ideje egy alapos „nagytakarításnak”, hogy a várva várt tavasz, ne csak a természet megújulását jelentse. 

A téli hónapok után amúgy is érdemes őszinte számvetést készíteni, hiszen a lemerülőben lévő vitaminkészletek mellett a felszedett plusz kilókkal és a kedvetlenséggel sem árt farkasszemet nézni. Itt a cselekvés ideje tehát, hogy elégedetten tudjunk a tükörbe pillantani, s végképp száműzzük mindennapjainkból a fáradtságot, az oly jellemző tavaszi levertséget.

A megújulásra számos lehetőség kínálkozik, de vannak olyan örök klasszikusok, amelyek már évek óta bizonyítják jótékony hatásukat. Ilyenek a léböjt programok, a könnyített étkezések, kímélő tornák és séták, a nagy pihenések és beszélgetések. A jól bevált módszerek mellett érdemes azonban kipróbálni valami újat is, ami igazodik a mai elvárásokhoz, illeszkedik a modern trendekhez.  

A tavasz kezdetén két tippet is adunk szervezetünk méregtelenítésére, amelyek aktívan hozzájárulhatnak a teljes testi és szellemi regenerálódáshoz.

    1. Ha több szabadidővel rendelkezünk, vonuljunk el az Ensana Thermal Sárvár szállodába egy vezetett léböjt kúrára. Április 17-26. között választhatóan 7 és 9 éjszakára foglalható ez a speciális csomagajánlat.

 

  • Ha ennél kevesebb szabadidővel rendelkezünk, akkor egy természetes hatóanyagokkal végzett tisztító kezelést érdemes beiktatni. A PHARMOS NATUR kezelései, amelyek elérhetőek az Ensana Health Spa Hotels margitszigeti és hévízi szállodáiban, a vegetodinamikus méregtelenítés elvén alapulnak. Felszabadítják a testet a görcsök alól, hogy az regenerálódhasson, és új erőre kaphasson. A kezelést lassú, óvatos mozdulatokkal végzik felhasználva az életenergia energikus áramlását. Már az első kezelés után érezni és látni a bőrön a kezelés intenzitását és hatását.

 

BODY DETOX testkezelés: méregtelenítő kezelés az egész test számára. A kezelés az értékes gyógynövények és a tiszta organikus aloe vera nyirokcsomókon történő alkalmazásának kombinációjából áll, amely a nyirokrendszeren keresztül méregtelenít és tisztít, erősíti és szilárdítja a kötőszöveteket, aktiválja az anyagcserét, és csökkenti a narancsbőrt. A kezelés után könnyűnek és felszabadultnak érzi magát az ember.

Ajánlott cikk

Kevés gyerek fordul felnőtthöz, ha a neten zaklatják

Az online kérdőíven válaszoló fiatalok 60%-át már csúfolták online A válaszadó gyerekek 60%-át csúfolták már …

Vélemény, hozzászólás?

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás


Fatal error: Uncaught Error: Call to undefined function WP_Optimize() in /nfsmnt/hosting2_1/e/a/eacdd50c-5ef9-487f-859e-ff7c9ae1cde7/bdpst24.hu/web/wp-content/plugins/wp-optimize/cache/file-based-page-cache-functions.php:165 Stack trace: #0 [internal function]: wpo_cache('<!DOCTYPE html>...', 9) #1 /nfsmnt/hosting2_1/e/a/eacdd50c-5ef9-487f-859e-ff7c9ae1cde7/bdpst24.hu/web/wp-includes/functions.php(4609): ob_end_flush() #2 /nfsmnt/hosting2_1/e/a/eacdd50c-5ef9-487f-859e-ff7c9ae1cde7/bdpst24.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php(287): wp_ob_end_flush_all('') #3 /nfsmnt/hosting2_1/e/a/eacdd50c-5ef9-487f-859e-ff7c9ae1cde7/bdpst24.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php(311): WP_Hook->apply_filters('', Array) #4 /nfsmnt/hosting2_1/e/a/eacdd50c-5ef9-487f-859e-ff7c9ae1cde7/bdpst24.hu/web/wp-includes/plugin.php(478): WP_Hook->do_action(Array) #5 /nfsmnt/hosting2_1/e/a/eacdd50c-5ef9-487f-859e-ff7c9ae1cde7/bdpst24.hu/web/wp-includes/load.php(960): do_action('shutdown') #6 [internal function]: shutdown_action_hook() #7 {main} thrown in /nfsmnt/hosting2_1/e/a/eacdd50c-5ef9-487f-859e-ff7c9ae1cde7/bdpst24.hu/web/wp-content/plugins/wp-optimize/cache/file-based-page-cache-functions.php on line 165