FRISSS!!!
Home / Címlap / Elnökváltás a Menedzserek Országos Szövetségénél

Elnökváltás a Menedzserek Országos Szövetségénél

  • Kapitány István lett a Menedzserszövetség új elnöke.

  A Menedzserek Országos Szövetsége 2020. január 20-án tartotta meg rendkívüli tisztújító közgyűlését és Kapitány Istvánt, a Shell globális kiskereskedelmi alelnökét választották meg 100%-os szavazati aránnyal a szervezet új elnökének. Az újonnan megválasztott elnök mandátuma március 8-án kezdődik és három évre szól. 

Az elnöki poszt hivatalos átadására 2020. március 7-én, a 26. Év Menedzsere Díjátadó Gálán kerül sor.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Menedzserszövetség közgyűlése a szervezet elnökévé választott. Célom, hogy számos magyarországi csúcsvezetőt is megnyerjek a céljaink támogatásához, többek között arra, hogy minél több feltörekvő magyar menedzsert tudjunk hatékonyan mentorálni és támogatni, hogy még nagyobb számban váljanak meghatározó szereplőivé a regionális és nemzetközi üzleti életnek. Magyarországról indult a karrierem, ezért természetes, hogy szeretném 30 éves nemzetközi üzleti tapasztalatomat megosztani a tehetséges magyar menedzserekkel. 

Fontosnak tartom, hogy a magyarországi és európai társszervezetekkel minél hatékonyabb együttműködést alakítsunk ki a menedzserek társadalmi szerepvállalásának erősítése érdekében” – mondta el nyitóbeszédében Kapitány István, a magyar Menedzserszövetség új elnöke.

Az elmúlt 5 évben a Menedzserek Országos Szövetsége Szirmák Botond vezetésével nagy átalakuláson ment keresztül. Elnöklete alatt a szövetség az új tagok toborzására, a menedzser szakma presztízsének növelésére, illetve a menedzserek aktív érdekvédelmi képviseletére helyezte a hangsúlyt.  A leköszönő elnök sokat tett a Szövetség láthatóságának növeléséért és az elmúlt években megújult nívós rendezvényeik további népszerűsítéséért, illetve újabb programok/rendezvények bevezetéséért is (Jövő Menedzsere Program, Mentor Program, Business Menü).  Vezetésével újult meg a Szövetség arculata és az ügyvezetés operatív működése is a tavalyi évben. 

Hatékony közreműködésének köszönhetően az Európai Menedzserek Szövetsége 2019. május 20-i belgrádi ülésén hivatalosan is elfogadta a Menedzserek Országos Szövetségének tagi jelentkezését, így a CEC European Managers teljes jogú tagja lett a Menedzserszövetség.

„Úgy érzem 5 év alatt megújítottuk a Szövetséget, lendületet adtunk neki. Nagyot léptünk előre a digitalizáció frontján, megváltoztattuk a kommunikációnkat, ennek köszönhetően fiatalodott a tagságunk is. Azonban a közelmúltban a Provident 4 európai piacáért lettem felelős, így megnövekedett szakmai feladataimmal már nem tudom összeegyeztetni a szövetségi munkát.” – nyilatkozta Szirmák Botond leköszönő elnök.

Buday Kollárik Tímea, a Menedzserszövetség ügyvezetője támogatta a leköszönő elnök, Szirmák Botond munkáját és viszi tovább a Szövetség operatív vezetését az új elnök mellett is.

„Nagyon sokat tanultam Szirmák Botond mellett és nagyon harmonikus volt a közös munka Vele és az elnökséggel. Nagyon sokat dolgoztunk a Szövetség láthatóságának növelésén, a női vezetők bevonásán, a Jövő Menedzsere program kidolgozásán a fiatalítást és a tudásmegosztást szem előtt tartva, és nem utolsó sorban az ez idő alatt védjegy oltalom alá került Év Menedzsere díjak jelölési és kiválasztási folyamatának kidolgozásán, ezzel a díjak presztízsének emelésén. A munkánk elején 2 díjat adott át a Szövetség, ma már 7 díjat adunk át. A 200 fős gála létszáma 400 főre emelkedett. A szponzorok bevonásával az éves költségvetésünket megháromszoroztuk. A jelenlegi elnökséggel közös munkánknak köszönhetően értük el azt is, hogy a leköszönő elnököt egy olyan karizmatikus új elnök váltja, mint Kapitány István, akinek döntésében nagy szerepet játszott, hogy egy erős alapra tudunk közösen tovább építkezni. Ezúton is köszönöm Botond bizalmát, támogatását és izgatottan várom Istvánnal a közös munkát.” – egészítette ki Buday Kollárik Tímea a Menedzserszövetség ügyvezetője.

A Business Menü műsorok alábbi 4 epizódjában a Menedzserszövetség új elnökével ismerkedhetnek meg

Ajánlott cikk

Közösségi oldalak, üzenetküldők, felhőszolgáltatások – a csalók legtöbbször itt csapnak le

A Kaspersky adatai szerint a kis- és középvállalkozások dolgozói a webes szolgáltatásokat használják a leggyakrabban …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás