FRISSS!!!
Home / Koncert / REPUBLIC 30

REPUBLIC 30

2020. március 14. (szombat), 20.00, Papp László Budapest Sportaréna

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar 2020. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. Bizony, immár 30 éve lesz annak, hogy néhány tehetséges fiatal zenésznek hála elindult az a bizonyos „mandula”, hogy aztán sikert sikerre halmozva a rendszerváltás szülte zenészgeneráció egyik legjelentősebb szónokává váljon. 

A 1990-es megalakulást követő év végére meg is született a Republic Bódi László Cipő, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás és Tóth Zoltán alkotta klasszikus felállása, amely több mint 20 évig osztozott a közös munka minden örömében, sikerében, feladatában. A tehetség korán bizonyságot nyert, hiszen a zenekar szinte rögtön sikerrel robbant a köztudatba lendületes dallamaival, tele torokból énekelhető, őszinte szövegeivel. A szakmai elismerések egy balatonlellei rockfesztivál megnyerésétől az eMeRton, Arany Zsiráf és Fonogram díjakon át meg sem álltak a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitűntetésig, nem beszélve a megszámlálhatatlan arany-, platina- és gyémántlemezről. A ’90-es évektől folyamatosan növekvő népszerűségük olyan pályatársak elismerését vívta ki, mint Bródy János, Tolcsvay László, a Beatrice, a Bikini vagy akár Koncz Zsuzsa, gyakran közös produkciókat is adva az utókornak. Repül a bálna, Szeretni valakit valamiért, Engedj közelebb, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és narancssárga, Szállj el kismadár…, hogy csak néhányat említsünk a megszámlálhatatlan Republic slágerből, melyeken generációk nőnek fel, s amelyek az együttest a magyar popkultúra megkerülhetetlen bástyájává tették. 

A legtöbb zenekar kezdeti problémáival ellentétben a Republic több mint két évtized után, 2013. március 11-én érkezett karrierje legnehezebb időszakához. A zenész-dalszerző-énekes Bódi László Cipő hosszú betegségét követő halála egyszerre volt a Republic és egyben a hazai zenei élet tragédiája. Hihetetlen akaraterőt és szakmai alázatot tanúsítva az együttes átvészelte a legrosszabbat, frontemberük elvesztését és a hagyományok megtartása mellett máig aktívan folytatta a munkát. Az akkor már régóta a zenekarral dolgozó Halász Gábor lett a Republic gitárosa, Boros Csaba basszusgitáros pedig előre lépett a mikrofonhoz, a lehető leghitelesebben a megmaradt zenésztársakkal tovább vinni az örökséget és írni a banda legújabb kori történelmét.

Hogy miképp lehet egy ilyen formátumú egyéniség után ezeket a dalokat egyáltalán elénekelni? Nagyon nehezen. Nem fizikálisan, hanem lelkileg – mondja frontember. Időbe tellett, hogy összeszedjük a gondolatainkat, a legújabb lemezeinken és a fellépéseken már ezeket közvetítjük, de Cipő minden koncertünk szerves része a mai napig. A koncert első és utolsó dala mindig az övé, az ő hangja csendül fel, és ez így is marad. A zenekar a 2010-es években hagyományai megtartása mellett tudott tovább fejlődni.” 

Az új management minőségi szemléletváltása egy mai, professzionális produkciót állított színpadra. Friss albumaik továbbra is stabilan platina státuszt érnek el és az olyan új slágerek, mint a Kimondom a neved, a Valódi, vagy a Ha igaz lenne tökéletesen harmonizálnak az örökzöldekkel, néha az új generáció képviselőivel is sikeres közös projekteket szülve, mint a New Level Empire, vagy a Bagossy Brothers Company. A Republic mára a magyar könnyűzene igazi veteránja. Nagy sikerű koncertjeik, dalaik üzenete a lehető legegyszerűbb úton igyekeznek eljutni a szívekhez. Amit csinálnak se nem pop, se nem rock, se nem népzene, de a lényeg, hogy Mindenkié – vagy ahogy ők mondják, lakossági beat! 

A 2020. március 14-i Aréna koncert méltó összegzése lesz egy igazán szép jubileumnak, örökérvényű slágerek tucatjaival, méltó emlékezéssel, önfeledt közös ünnepléssel és vendégekkel. A koncerten közreműködik Nagy Feró, Bródy János és a Bagossy Brothers Company. Előzenekar, a Kávészünet.

Jegyek: https://republic-30.broadway.hu/2020-03-14-20-00

 

Ők lesznek a Republic zenekar 30 éves jubileumi koncertjének vendégei

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar 2020. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. Bizony, immár 30 éve lesz annak, hogy néhány tehetséges fiatal zenésznek hála elindult az a bizonyos „mandula”, hogy aztán sikert sikerre halmozva a rendszerváltás szülte zenészgeneráció egyik legjelentősebb szónokává váljon. Ez az Aréna koncert méltó összegzése lesz egy igazán szép jubileumnak, örökérvényű slágerek tucatjaival, méltó emlékezéssel, önfeledt közös ünnepléssel és vendégekkel.

A koncert egyik vendége Nagy Feró lesz, akivel a kezdetek óta jó barátságot ápol a zenekar, a másik Bródy János, aki nemcsak a Republic együttesnek, hanem az egész magyar beat mozgalomnak irányt adott. A Bagossy Brothers Company is színpadra lép majd, akikkel közösen adják elő többek között a Messzi földre vihetnél című dalt is. Az estét pedig a Kávészünet zenekar melegíti be. A jubileumi nagykoncerten 30 év slágerei várnak.

Ajánlott cikk

The Carbonfools koncert – Naplemente

augusztus 15., szombat, 20:00 – Várkert Bazár, Öntőház udvar A Carbonfools zenekar az augusztus 15-én …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás