FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Otthon / Kormányzati elismeréseket kapott a Neumann Társaság a tehetséggondozásért

Kormányzati elismeréseket kapott a Neumann Társaság a tehetséggondozásért

A 2019-es Nemzetközi Informatikai Diákolimpián sikeresen szereplő csapat felkészítéséért Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság alelnöke és a tehetséggondozási szakosztály alelnöke, dr. Horváth Gyula részesült miniszterelnöki dicséretben. A tavalyi bakui diákolimpia két érmes diákja miniszterelnöki ösztöndíjban és elismerésben, két további helyezett pedig miniszteri elismerésben részesült.

2020. február 6-án az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében Rétvári Bence miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkár kilenc, tavaly megrendezett diákolimpia legjobban szereplő résztvevőit, illetve felkészítő tanárai számára adott át elismeréseket.

Miniszterelnöki ösztöndíjat és elismerést kapott a 2019-es, az azerbajdzsáni Bakuban megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) aranyérmet szerző Tóth Balázs és a bronzérmet szerző Nagy Nándor, akik mindketten a budapesti Fazekas Gimnázium tanulói. A versenyen ugyancsak helyezést elérő Molnár Bálint (Fazekas Gimnázium, Budapest) és Noszály Áron (Fazekas Gimnázium, Debrecen) miniszteri elismerésben részesült.

A Neumann Társaság alelnöke, Erdősné dr. Németh Ágnes és a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának alelnöke, dr. Horváth Gyula csapatvezetőként kapott miniszterelnöki elismerést.

Ezen kívül a magyar IOI-csapatot felkészítő Neumann Társaság, illetve az ELTE Informatikai Kara felkészítő szervezetekként kaptak miniszteri elismerést. Az ELTE IK nevében dr. Zsakó László tanszékvezető egyetemi docens, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke, a Neumann Társaság nevében pedig dr. Beck György, az NJSZT elnöke vette át Rétvári Bencétől az elismerést. Leitereg András és Nikházy László pedagógusok pedig felkészítő tanárként kaptak miniszteri elismerő oklevelet.

 

„Büszkék vagyunk a társaságunk Neumann János Tehetséggondozási Programja keretében felkészített, remek eredményt elért diákolimpikonokra. A múlt évben szerzett érmek és a most kapott oklevelek is erőt adnak a jövő kihívásaihoz: idén Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát (CEOI) rendezünk Nagykanizsán, 2023-ban pedig a jövő Bill Gates-eit és Neumann Jánosait fogadjuk Szegeden, amikor a Neumann Társaság szakmai vezetésével Magyarország ad otthont a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiának” – mondta el dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke.

Ajánlott cikk

így kerülhetjük el az otthoni gyermekbaleseteket

Még a legbiztonságosabbnak gondolt otthoni környezetben is könnyedén előfordulhatnak balesetek, különösen, ha gyermekekről van szó. …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás