FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Színház / ENNYIT TUDTUNK SEGÍTENI 

ENNYIT TUDTUNK SEGÍTENI 

Március 25-én este kerül színre a Thália Télikertben a zenész, Szűcs Krisztián (HS7, Budapest Bár, NAZA) és a keszthelyi születésű költő, Szálinger Balázs meghatározhatatlan műfajú előadása. Koncertnek irodalmi est, irodalmi estnek kabaré, kabarénak költészet, költészetnek meg öncélú örömzene. 

Az est szervezőereje a közös mániák (Petőfi Sándor, Beatles, a magyar kabaré) felmutatása és a humor, amit legalább két ember biztosan érteni és szeretni fog. Ki mondta, hogy nem lehet magyar versekhez úgy hozzányúlni, hogy popzene legyen a végeredmény? Miért ne lehetne igazi rádiós sláger egy Petőfi-vers alapján? Ki mondta, hogy nem válthatja egymást magától értetődően komikum és tragikum? Közös dalok, tinédzserkori versek, popsláger boroscímkéből, megjelenés előtt tesztelendő slágerek, háború és béke, jelenetek, magyar szövegű Beatles, pszichedelikus Petőfi – és az est végén a Világslágerek magyarul, melynek során végre ez a viharvert kis nép is saját nyelvén élheti át a legnagyobb slágereket.

A páros, bár vagy húsz éve ismeri egymást, a Rájátszás nevű sorozat keretében dolgozott először együtt. 2014 tavasza óta Szűcsinger néven saját kétfős formációjukkal is tesztelik a közönség idegeit. Első kiadványukkal, ami egyszerre könyv és egyszerre lemez, 2018 őszén jelentkeztek a Rózsavölgyi Kiadónál. 2019 májusában egy speciális, teljes zenekaros esten megtöltötték a Müpa 500 fős nézőterét is. Az elmúlt öt-hat évben mintegy ötven koncertet adtak vidéken és Budapesten, könyvtárakban és nyári fesztiválokon.

Ajánlott cikk

MÜPA: Vengerov

2020. október 8. 19.30 MÜPA Maxim Vengerov ismét a Nemzeti Filharmonikusokkal muzsikál! A világhírű hegedűművész …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás