FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Színház / „Elrepít egy alternatív univerzumba, ahol bármi lehetséges”

„Elrepít egy alternatív univerzumba, ahol bármi lehetséges”

  • Kováts Adél, Vándor Éva és Kelemen Kristóf is megnézte a Baltazár Színház új előadását.

Január 12-én a Pitypang/Por című előadás után kérdezte a Baltazár nézőit, hogy milyen élmény volt számukra a produkció. A lelkes válaszolók között ott volt Vándor Éva, a József Attila Színház társulatának színésznője, Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója, és Kelemen Kristóf, független színházi rendező, valamint a Radnóti dramaturgja.

A Baltazárnak már többéves kapcsolata van a Radnóti Színházzal, hiszen utóbbiban 2017 októbere óta van műsoron Szikszai Rémusz rendezése, az Ádám almái, amelyben a Baltazár színészei is játszanak.

 

A Pitypang/Port, Réti-Harmath Olívia és Farkas Dorka mozgásszínházi rendezését ebben az évadban már csak pár alkalommal láthatja a közönség: február 7-én és 8-án, valamint március 6-án és 7-én, mindegyik nap este hét órától. Jegyek a jegy.hu oldalon válthatók, 3. kerületi lakcímkártyával 1100 forintos kedvezményes jegyek igényelhetők a sajto.baltazarszinhaz@gmail.com e-mailcímen.

Fotók: Bege Nóra

Ajánlott cikk

Budapest TE meg ÉN podcast

A vigalmi negyed sorsát át kéne gondolni „Szomorú, hogy az iskolában nem tanuljuk bővebben, érdekesebben …

Vélemény, hozzászólás?

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás