FRISSS!!!
Home / Címlap / Ha költözünk, akkor is jellemzően csak a szomszédba

Ha költözünk, akkor is jellemzően csak a szomszédba

Ragaszkodunk a lakókörnyezetünkhöz, aminek betudható az is, hogy ha költözésre adjuk a fejünket, akkor sem megyünk túl messzire. Új otthonaink jellemzően az előző közelében találhatóak olyannyira, hogy az esetek csaknem 20 százalékában egy kilométeren belül verjük fel a sátrat – derül ki a Miutcánk.hu költözései adatainak vizsgálatából.    

Jellemzően nem jutunk messzire, amikor elköltözünk korábbi otthonunkból – foglalható össze a lokális közösségeket szervező alkalmazás, a Miutcánk.hu adatállományából készített elemzésének eredménye. Az oldal a több mint 50 000 falhasználója által 5 év alatt regisztrált, 5700 költözését vizsgálta, amelyekből kiderült: itthon ez még mindig nem azt jelenti, hogy nekiindulunk a nagyvilágnak, vagy legalább is az országnak. 

Az esetek csaknem háromnegyedénél (72%) ugyanis csupán a városon belül tesszük át székhelyüket. Sőt, 15%-ban mindössze egy kilométeren belüli költözésről volt szó. Csupán a fennmaradó 28 %-ról mondható el, hogy másik település volt a cél. Az adatokat tovább bontva kiderül, hogy utóbbiak esetében sem feltétlenül távoli helyeken lesz az új otthon. A költözések alig ötödéről (18%) mondható el ugyanis, hogy 50 kilométernél távolabb van a célállomás.

„Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy jellemzően városokon, településeken belül történnek a költözések. A magyarok még mindig ragaszkodnak megszokott helyeikhez. A mobilitás azonban javulóban van, hiszen ma már összességében az esetek közel 30%-ban az emberek másik településen választanak otthont maguknak. Ez például feltétlen kedvező változás a munkaerőpiac szempontjából, amely esetében korábban éppen a nehezen mozduló munkaerő jelentette a legnagyobb probléma egyikét” – fogalmazott Horváth Gáspár, a Miutcánk társalapítója. 

„A mobilitás területén Magyarországon mindenképpen látható előrelépés. A kilencvenes években tapasztalható viszonyokhoz képest jobb a helyzet. Ma már, ha másik városban vagy megyében található egy kecsegtető és elérhető munkalehetőség a korábbiaknál jóval könnyebben adják költözésre a fejüket az emberek” – hangsúlyozta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. 

Ha a főváros és környékének mutatóit tették mérlegre a Miutcánk.hu adatbázisában, akkor akadt egy szembetűnő különbség. Az agglomerációban 20%-kal magasabb volt a családos költözések száma. Amiben nagy szerepe van, hogy ezeken a helyeken jellemzően nem a karrierjük elején járó réteg lakik. Budapesten ellenben jelentős költözködői réteget jelentenek a főiskolák, egyetemek hallgatói, akik magukban vagy barátaikkal együtt váltanak lakhelyet. 

Balogh László az előzőekhez hozzátette, hogy a teljes hazai lakosságra vetítve egy emberre egy élet alatt csupán 4-5 költözés jut, ami nem mondható magas számnak. Mindez egyben azt jelenti, hogy egy magyar állampolgár átlagosan körülbelül 20 évente költözik új helyre. A szakember az adatokkal kapcsolatban kifejtette, hogy az utóbbi időben a lakhatás is átalakulóban van. Egyre többen élnek ugyanis albérletben. A fővárosban például ez az arány már a lakosság 20% körül mozog. Márpedig minél magasabb ez a mutató annál nagyobb a költözések aránya az adott populációra vetítve.  

Ajánlott cikk

Mennyi áramot fogyasztott a Decpacito – Az IKT szektor ökológiai lábnyomáról jelentett az Ericsson

A digitális életformánk ökológiai lábnyomáról szóló híradások jelentős része komor képet vetít elénk, különösen a …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás