FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Színház / Változások a Budapesti Fesztiválzenekar menedzsmentjében

Változások a Budapesti Fesztiválzenekar menedzsmentjében

2020. januárjától az eddig igazgatóhelyettesi pozíciót betöltő Erdődy Orsolya lett a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) menedzser-igazgatója. Elődje, Martin Hoffmann nemzetközi elnökként folytatja együttműködését a Fesztiválzenekarral, a művészeti tervezésért pedig Julia Larigo felel.

„A team nagyon jó, most már csak zenélni kell. Megnyugtató, hogy a Fesztiválzenekar kiváló kezekben van” – reagált a változásokra Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója. 

Erdődy Orsolya 2011 novemberében csatlakozott a Budapesti Fesztiválzenekarhoz igazgatóhelyettesként, jelentős diplomáciai, rendezvényszervezői (Haydn-év, Liszt-év) és projektmenedzseri tapasztalattal. „Nagyon megtisztelő és felelősségteljes feladat egy világhírű zenekar operatív vezetőjévé válni. Az elmúlt évek során az ügyvezető igazgató helyetteseként egészen közelről ismerhettem meg a Fesztiválzenekar működésének minden apró részletét, ami nagyon fontos tapasztalat volt számomra. Ezalatt az idő alatt az is bebizonyosodott, hogy zeneigazgatónkkal, Fischer Ivánnal is hatékonyan és jól tudunk együtt dolgozni, így örömmel folytatom az elkezdett közös munkát vele és nemzetközi elnökünkkel, Martin Hoffmann-nal” – nyilatkozta Erdődy Orsolya, a Fesztiválzenekar frissen kinevezett menedzser-igazgatója.  

Martin Hoffmann, a BFZ korábbi menedzser-igazgatója nemzetközi elnökként segíti a zenekar munkáját. Legfontosabb feladata a BFZ nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése és külföldi baráti köreinek bővítése lesz. „Izgatottan várom az együttműködést Fischer Ivánnal és Erdődy Orsolyával az új szerepkörömben, és remélem, hozzájárulhatok ennek a fantasztikus zenekarnak a jövőjéhez” – tette hozzá Hoffmann. A művészeti tervezésért januártól Julia Larigo felel, aki a BFZ zeneigazgatójával, Fischer Ivánnal szoros együttműködésben dolgozik az együttes szezonprogramjainak összeállításán.

„Köszönettel tartozunk Martin Hoffmann-nak az elmúlt évben folytatott tevékenységéért, és nagy örömünkre szolgál, hogy továbbra is támaszkodhatunk jelentős külföldi kapcsolatrendszerére és tapasztalatira. Erdődy Orsolya a zenekarnál eltöltött nyolc év alatt minden munkafolyamatot megismert, így kellő tapasztalattal és tudással veheti át a zenekar operatív vezetését. Biztos vagyok benne, hogy ebben a még felelősségteljesebb pozícióban is kiválóan szolgálja majd a zenekar érdekeit” – fogalmazott Simor András, a BFZ Kuratóriumának elnöke.

Ajánlott cikk

MÜPA: Vengerov

2020. október 8. 19.30 MÜPA Maxim Vengerov ismét a Nemzeti Filharmonikusokkal muzsikál! A világhírű hegedűművész …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás