FRISSS!!!
Home / Galéria / 20 év után JAZZ+AZ!

20 év után JAZZ+AZ!

  • A nyáron csupán csak két alkalommal

Éppen húsz éve történt, hogy átszáguldott a magyar pop egén a Jazz+Az üstököse, a rendhagyó jubileum alkalmából Gesztinek, Désnek és a lányoknak kedvük támadt a nagy sikerű budapesti koncert után, a nyáron még két koncertet adni.

2000-2020: 20 YEARS CHALLENGE!

Geszti Péter, Kozma Orsi, Váczi Eszter, Behumi Dóri, Dés László és az eredeti zenekar

Annak idején Geszti és Dés akkor találták ki, hogy együttest alapítanak, amikor A miniszter félreléphez írtak dalokat, és elhatározták, hogy csinálnak egy zenés filmet, amelynek része lesz az új zenekar is. A Dés-Geszti szerzőpáros már a Jazz+Az előtt is olyan sikereket tudhatott magáénak, mint A Dzsungel könyve musical a Pesti Színházban, sőt a köztük lévő együttműködés azóta is töretlen, gondoljunk csak A Pál utcai fiúk zajos ünneplésére a közelmúltból!

Geszti már akkor is tisztában volt vele, hogy „egy nő több mint három”, de azzal is, hogy ez a bölcsesség az együttesre nem érvényes. Így három fiatal és tehetséges énekesnő csatlakozásával jött létre a Jazz+Az produkció, hogy rövid de intenzív pályafutása alatt sikert sikerre halmozzon. Albumaik platinalemezt értek, a közönség hamar szívébe, illetve fülébe zárta a különleges zenei világú, slágeres, de az átlagosnál jóval igényesebb hangszerelésű dalokat.

Az év elejei budapesti koncert iránti hatalmas érdeklődésre való tekintettel, a nyáron még két alkalommal, két vidéki helyszínen újra találkozhatnak az együttessel: 2020. július 14-én a VeszprémFesten és július 18-án a Tokaj Fesztiválkatlanban. Újra felcsendülnek a nagy slágerek, és kinyílik a Geszti szövegláda. A nagyszabású koncerteken lehet, hogy végre arra a kínzó kérdésre is választ kapunk: vajon „mit tehet a sejt, aki mit se sejt?”

Jegyek kaphatók a Tokaj Fesztiválkatlan koncertre:

https://jazzaz-koncert–tokaj-fesztivalkatlan.broadway.hu/2020-07-18-20-30

Ajánlott cikk

 5 gyakori tévhit a sportolással kapcsolatban

„Bármit is sportolsz, egészségesebb leszel.” „Minél intenzívebben edzel, annál komolyabb eredményeket érhetsz el.” Bizonyára találkoztunk …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás