FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Színház / Változás az Eiffel Műhelyház programjában

Változás az Eiffel Műhelyház programjában

Az Opera új játszóhelyének építési munkálatai a végükhöz közelítenek, a színház biztonságos és komfortos működésének érdekében azonban az intézmény előadásai csak márciustól látogathatók. A 2020 februárjára meghirdetett előadásokat április végéig pótolja az Opera.

A Magyar Állami Operaház a Kőbányai úton, az egykori MÁV Északi Járműjavító területén az elmúlt hét év során több mint 24 ezer m2-en készítette elő, tervezte meg és alakította ki új multifunkcionális komplexumát, amelyben jelmez- és díszletraktárai, 11 gyártóműhelye, próba- és színházterme, zenekari hangstúdiója, valamint oktatási és rekreációs létesítményei is helyet kapnak. Az új játszóhelynek számító, több mint 400 fő befogadására alkalmas, állítható nézőterű Bánffy-terem padlózását a kivitelező a hétvégén fejezi be, a zenekari árok és a színpad minden gépezetének beszerelése befejeződött.

A csütörtökön megtartott szemlét követően ugyanakkor az Opera vezetése – egyetértésben a projektet technikai értelemben irányító szervezettel – az üzemi tesztek és terhelési próbák zavartalan lebonyolítása érdekében azt a döntést hozta, hogy az opera- és balettelőadások megtartására, a közönség érkezésére tökéletesen alkalmas, pormentes állapot eléréséig nem tart előadásokat az új létesítményben.

A módosítások A Mester és Margarita és Ments meg, Uram! című operabemutatókat, illetve a KFM modern balettest premierjét, továbbá A kairói lúd, avagy a rászedett vőlegény című Mozart-pasticciót, a Wagner és Puccini életéből merítő Siegfried-idill/Krizantémok című Szálinger-egyfelvonásosokból álló estet, valamint A telefon, a VIII. Henrik és A színigazgató című egyfelvonásos, víg vokális műveket egybe foglaló Tavaszi tekercs előadásait érintik. 

A megváltott jegyek visszaválthatók vagy becserélhetők az új időpontokra, amelyekről az Opera Értékesítési Centrum (1061 Bp. Hajós utca 13-15.) és az Opera honlapja a jövő héttől nyújt bővebb felvilágosítást. (A fenti 28 előadásból néhány, illetve az Újjászületésnap című nyitóműsor három estéje zártkörű.) A változás nem érinti az Erkel Színház előadásait és az Eiffel Műhelyházba korábban meghirdetett, fel nem sorolt programokat. A hivatalos megnyitó dátumáról a fenntartó a későbbiekben ad tájékoztatást.

Ajánlott cikk

MÜPA: Vengerov

2020. október 8. 19.30 MÜPA Maxim Vengerov ismét a Nemzeti Filharmonikusokkal muzsikál! A világhírű hegedűművész …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás