FRISSS!!!
Home / Címlap / Norbi zuckerfrei lesz – jelentette be az Armadillo rendezvényén Schobert Norbi

Norbi zuckerfrei lesz – jelentette be az Armadillo rendezvényén Schobert Norbi

Az Armadillo influencer meetupján a tömegkommunikáció buktatóiról, sikerekről és kudarcokról beszélt Schobert Norbi, Osbáth Norbi – aki a Pamkutya formáció egyik fele – és Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét.

Győrfi Pál már a beszélgetés elején felhívta a figyelmet, hogy a millió náluk nem pozitív értelemben van jelen, hiszen az éves riasztások számáról van szó. Ennek ellenére hatalmas kommunikációs sikerként értékeli, hogy az utóbbi időben megduplázódott a sikeres újraélesztések száma, ami egy kommunikációs sikernek is tekinthető. A Mentőszolgálat ugyanis sokáig nem tudta tematizálni a saját kommunikációját, és a közönség csak a balesetek kapcsán gondolt rájuk. Győrfi Pálék azonban úgy gondolták, hogy ennél sokkal több kell: a mentősök iránti bizalmat kell erősíteni az emberekben. Hiszen sokszor életet menthet, ha nem hezitálunk, hogy hétvégén is ki merjük-e hívni a mentőket. És bár mindig van, akinek nem tetszik, hogy ezt a bizalmat adott esetben karácsonyi dalokat éneklő mentősökkel igyekeznek felépíteni, most már látszik ennek a közösségépítésnek a pozitív hatása. 

Schobert Norbi úgy fogalmazott, hogy számára az a cél, hogy a mentősöknek minél kevesebb dolguk legyen, hiszen nála a kövérség elleni küzdelem van fókuszban. Számára a milliós elérés, és az ezzel járó figyelem egy ideje már nem jelent korlátozó tényezőt, ahogy fogalmazott: „nekem meg sem kell szólalnom, hogy valakit megbántsak!”

Sőt, a botránykeltést tudatos marketingeszközként is használja: ha azt látja, hogy az oldalán alacsony a termékeiről szóló posztok elérése, csinál egy élő videót, vagy kiposztol egy provokatívabb állítást, és máris újra szárnyra kapnak az eladások. A negatív kommentek kezelésére már külön embere van, és azt sem tartja mérvadónak, amit a róla szóló gyűlölködős csoportban írnak. Szerinte itt csupán arról van szó, hogy az emberek szemében ő – és sok híresség, vagy akár influencer – a siker megtestesítője, egy arc, akin levezethetik a frusztrációikat, irigységüket. 

Bár állítása szerint róla már lepereg mindenféle gyalázás, hogyha a feleségét vagy a lányát sértik meg, akkor akár ölre is menne. Felidézte, amikor Puzsér Róbert a lánya Instagram képeiről mondott véleményt: „aki a lányomat, vagy a feleségemet megsérti, azt pofán vágom. Puzsér Róbert is így fog járni, csak még nem volt szerencsém találkozni vele.”

Osbáth Norbi számára még új dolog a hatalmas figyelem, ami körülveszi, bár számára az anonimitás védelmet nyújtott a magánéletben. De mint elmondta, a testvérével nekik is volt egy olyan periódusuk, amikor elkezdtek óvatosabbak lenni a tartalmakkal, és igyekeztek nem megbántani senkit a videóikkal. Ez azonban gyakorlatilag kivitelezhetetlen, főleg úgy, hogy sokan eleve félreértik a paródia műfaját, és azt gondolják, hogy Pamkutyáék utálják azt, amit kiparodizálnak. Ez persze nem így van, és azóta már nem is korlátozza őket a negatív visszajelzésektől való félelem. Norbi szerint náluk szerencsére ritka, hogy troll kommenteket kapnak, de egy-egy komolyabb odaszúrás azért még mindig el tudja rontani a kedvét.

Bár a Meetup vendégei egyetértettek abban, hogy a sikerhez szerencsére is szükség van, mindannyian úgy érzik, hogy nagyrészt tudatos döntéseknek köszönhetik az eredményeiket. Győrfi Pál számára a vezetőség nyitottsága mellett elsősorban egy bátor döntés kellett ahhoz, hogy az OMSZ felkerüljön az ország kommunikációs térképére is. Vállalták, hogy a lakosságot igenis be kell vonni az életmentésbe, és a magyar állami egészségügyben is helye van az innovációnak. Ennek a szemléletnek a jegyében fejlesztették a SzívCity applikációt is, amelyet letöltve értesítést kaphatunk, ha mi vagyunk a legközelebb egy vészhelyzethez, és miután a GPS elnavigál minket a helyszínre, megkezdhetjük az újraélesztést már a mentők kiérkezése előtt. 

Schobert Norbi szerint az ő karrierjét leginkább a lustaság és a pénz alakították. Teljesen tudatos volt részéről, mikor tizenéves korában lefogyott, ezek után viszont az aerobik iránti rajongását már inkább az edzéseken látott csinos lányok táplálták. Ezután hamar rájött, hogy sokkal több pénzt keres egy aerobikedzéssel, mint rendőrparancsnokként, majd pedig arra is ráeszmélt, hogy ha kazettára veszi az óráit, és ezeket árusítja, még csak be sem kell járnia órát tartani. Ezután már csak egy lépés volt, hogy ahelyett, hogy újra és újra elmondja, miből mennyit érdemes enni a fogyáshoz, inkább ezt is leírta, és kiadta könyvként. Elmondása szerint tehát karrierjének legfontosabb irányelve az volt, hogy kevés munkával szeretett volna sok pénzt keresni. 

Osbáth Norbi számára a legjobb döntés az volt, hogy nem vállalták fel az arcukat, és bár ma már ismerjük a nevüket, a napszemüveget később sem tervezik levenni. Elmondása szerint hatalmas könnyebbséget jelent az életükben, hogy nem ismerik fel őket az utcán. Ez viszont nem akadályozta meg őket abban, hogy bizonyos értelemben influencerekké váljanak, hiszen Pamkutyáéknál is vannak már szponzorált tartalmak. Szerinte ebben is meg kell találni az egyensúlyt: amíg van értékes tartalom is a reklám mellett, addig senkinek semmi baja az influencerekkel. A negatív érzések ott kezdődnek, amikor már nem lehet megmondani, hogy mit is hoz létre az adott személy tartalomként, mégis sokan követik, és ontja magából a reklámot. 

Schobert Norbi inkább úgy definiálta az influencereket, mint „megvehető véleménnyel rendelkező véleményvezérek”. Ennek szellemében a saját termékeihez ő nem használ influencereket, hiszen feleségével és gyerekeivel együtt rendkívül széles célközönséget képesek lefedni. Azonban ők is megtapasztalták a hírnév árnyoldalait, hiszen volt olyan, hogy rosszakaróik kifigyelték, mikor viszik el a szemetet Norbiék háza elől, majd megrohamozták a kirakott kukákat, és elemezték, hogy mit eszik valójában a Schobert-család. Norbi azonban nem kért a kukainfluencerségből, és azóta inkább zárt helyen tartja a szemeteseket.

Sikerek és kudarcok a brandépítésben

A Pamkutya formáció nemrég újabb mérföldkőhöz érkezett, mikor megjelent első saját daluk, amelynek sikere őket is meglepte: rögtön a második legnézettebb videójuk lett YouTube-on, és az X-Faktor mentorai is erre a számra vonultak be. Norbi szerint ez azt jelzi, hogy egyrészt már elég nagyra nőttek ahhoz, hogy ne kelljen egy másik előadó hírnevét meglovagolniuk a sikerhez, másrészt pedig a követőik hozzászoktak ahhoz, hogy minden új videóval valami teljesen váratlant kapnak. 

Schobert Norbi esetében kudarcokból sem volt hiány a brandépítés rögös útján. Elmondása szerint kezdetben időbe telt kitapasztalni a célközönség motivációit. Egy téves próbálkozás eredménye lett Fitti és Fetti, a gyerekek számára készített fitneszvideó, amiből alig sikerült eladni néhány példányt. Norbi szerint fontos tanulság volt ekkor, hogy a fogyásra nem az egészségtudatosság a fő motiváció, hanem a hiúság. Külső tényezők is nehezítették a karrierjét, például amikor a BudaCash bedőlése miatt nemcsak egy világsztárt – és ezzel a világhír lehetőségét – vesztette el, hanem az egész cég veszélybe került. De az új marketinglehetőségek árnyoldalával is találkozott, hiszen amikor elkezdett businessként kommunikálni a Facebookon, akkor még minden a követőszerzésről szólt. Majd jött a nagy átverés: mikor már felépített egy stabil, nagyszámú követőbázist, a platform algoritmusa megváltozott, és a márkaoldalak posztjainak elérése töredékére csökkent. Hiába az eddig megszerzett követők, a posztok már csak hirdetéseken keresztül – pénzért – jutnak el hozzájuk. De Norbi szerint erre is van megoldás: a Facebook csoportok még mindig jó márkakommunikációs lehetőséget jelentenek. Emellett Norbi saját fejlesztésű applikációjával is komoly tervei vannak: egy új, fogyásra épülő közösségi médiát tervez létrehozni, amely nem függ többé Zuckerberg kedvétől, ellenben teljes mértékben zuckerfrei lesz.

A Meetup szervezői elmondták, hogy második találkozójukat is sikeresnek ítélik. Sass Dani, az Armadillo kreatívigazgatója, egyben az est házigazdája elmondta: „fontos volt számunkra, hogy az első Armadillo Meetup után előre tudjunk lépni, ami azt hiszem, mind létszám, mind érdeklődés tekintetében sikerült is. A pozitív visszajelzéseket és az erős visszhangot látva biztosra mondhatom, hogy itt még közel sincs vége az Armadillo Meetup sorozatának.”

Ajánlott cikk

SZFE: A RENDEZŐ ÉS FORGATÓKÖNYVÍRÓ KÉPZÉSEKRŐL

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és Médiaintézetének közleménye A Magyar Nemzet című lap 2020. …

Vélemény, hozzászólás?

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás